Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
BEVEZETÉS - A 18—19. századi iparfejlődés sajátosságai (Veres László)
A hordókészítés bármennyire is meglepő, de Tokaj-Hegyalján és a Miskolc—Sajószentpéter környéki borvidékeken háziiparszerűen történt. Az uradalmakban a jobbágyok kötelezettsége volt a hordódonga hasogatása, ezután uradalmi bognárok állították össze hordókká. A 18. századig a bodnárcéhek Kassán, Szepes és Sáros vármegyék városaiban, vagyis a Lengyelországba vezető fő kereskedelmi útvonal mentén létesültek. A bort szállító kereskedők hazatértükben beszerezhették a következő szállítmányhoz szükséges hordókat. A borvidékek lakossága pedig — ha nem volt a hordókészítéshez képessége —, a mezővárosok országos vásárain juthatott hozzá a fontos borászati kellékekhez. Borsod első bodnárcéhe 1736-ban alakult meg Miskolcon. Zemplénben a patáid bodnárcéh 1779ben történt megalapítása nyitotta meg a bodnárcéhek alapításának sorát. Ezt követően a 19. század derekáig még 7 céh jött létre, több esetben más iparágak képviselőivel közösen. 1829-ben Zemplén már igen fejlett bodnáriparral rendelkezett. 230 mester, 70 segéd és 62 inas foglalkozott a hordók és egyéb fa tárolóedények előállításával. Északkelet-Magyarország mezővárosaiban Kassát követően a húsipar, a bőr- és textilipar mesterségei honosodtak meg először. Ezek közül a bőr- és textilipar vált igen jelentőssé. Az iparágak jellemző szervezeti formái mindenütt kialakultak a 16—17. században. A 18—19. században a bőripar területén strukturális átrendeződés ment végbe, a textiliparban pedig főként a divat hatására jelentősen módosult a kínálat, és a területi munkamegosztás során a piachoz igazodó kézművescentrumok jöttek léte. A bőripari szakmák két nagy egységre bonthatók: bőrkikészítő és feldolgozó mesterségekre. A tevékenységi körök legnagyobb fokú differenciálódása Kassán igen korán, már a 16. századra bekövetkezett. Zemplénben és Borsodban egyaránt a 18. századra következett be a kikészítő- és feldolgozóipar teljes mértékű szétválása. Ez annak tulajdonítható, hogy Kassával ellentétben ezek a térségek váltak a parasztság körében olv fontos viseleti darabok, a ködmönök és később a bundák készítővé. Gömörben Rimaszombat szűcsei kezdettől fogva vásározó iparosok voltak és fontos szerepük volt a Palócföld lakosságának ellátásában. A bőrkikészítő- és feldolgozóipar éles különválásában fontos szerepet játszott az is, hogy a 17. század második felétől a lábbeliviseletben a csizma vált uralkodóvá. Miskolcon már 1770-ben 50 volt a szűcsök száma és 270 a csizmadiáké. Az utóbbi mestereknek és a szíjgyártóknak 40 varga készítette az alapanyagot. A 19. század elejétől a vargacéhen belül csökkent a vargák száma és jelentősen nőtt a tímároké. Erre nagy szükség is volt, mert időközben a csizmadiák száma meghaladta már a 600-at is. Zemplén \ ? ármegyében 1829-ben 247 tímár készítette az alapanyagot a több mint 1300 csizmadiának, 41 szíjgyártónak és 17 nyergesnek. A textilipar területi elhelyezkedésében és mesterségek szerinti differenciálódásában óriási változások következtek be a 18. században és a 19. század első felében. A vásznakat előállító takácsipar Kassán, a gömöri bányavárosokban és Felső-Zemplén mezővárosaiban volt életképes. Itt kevésbé kellett tartani a paraszti gazdaságokban előállított alapanyagokat feldolgozó háziipartól. A takácsipar a finomabb, esetenként szélesebb,
