Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Szűrszabók (Gyulai Eva)
kolci szűrszabócéh együttesen 340 RFt-ot fizetett, amikor 11 vég „szűröket" (= szűrposztót) vett végenként 31 RFt-ért, egy véget pedig 30 Ft-ért. 1811-ben a miskolci céh kénytelen volt határozatokat hozni, mert tagjai nem együttesen, hanem egymást megelőzve kezdték a szűrposztót vásárolni. F.zért a céh megtiltja, hogy bármely céhtag egyedül Rozsnyóra menjen, vagy a vásárokban szűrposztót vásároljon. Ha posztóra van szüksége, köteles ezt előzőleg a céhnek bejelenteni, a pénzt a közösbe beadni, s a céh által kijelölt „deputatus" vezénylete alatti posztóvásárló küldöttséghez csatiakozni. Ugyanakkor a Miskolcra szekéren hozott posztóból sem vehetnek a tagok, hanem mindenki köteles bejelenteni a céhnek, hogy közösen megvehessek. A szűrszabók azonban többször megsértették az előírást, ezt igazolja, hogy 1814-ben ismét határozatot kellett hozni arról, hogy „senki semmi szín alatt Rosnyóra menni hír nélkül ne merészeljen, míg háromszor tőlünk kideputált urak Rosnyót meg nem járják, akik a közönség részire fognak vásárlani". A posztót még az 1830-as években is szinte kizárólag Gömörből szerzik be a miskolci szűrszabók egy Borsod vármegyének szóló levelük tanúsága szerint, amelyben a rozsnyói szűrposztó drágasága miatt panaszkodnak: „Mi Borsod vármegyebéli posztóval nem élünk, nem létele miatt; kíntelemtettvén tehát Gömör vármegyébe költséges fáradozásokat tenni; nevezetesen Rosnyó városába. Hallván pedig a fenn írt városbéli posztónak [drágaságát], szabott árán éppen nem vehessük." A reformkorban igen drága lett a posztó, a miskolci szűrszabók azt is felemlítik, hogy kénytelenek drágán, „intereses", vagyis kamatra kölcsönzött pénzen posztót venni Gömörben, ezért csak nehezen tudják adóikat kifizetni. 34 A miskolci és a gömöri szúrmesterséget nemcsak a felföldi alapanyag kapcsolta össze, hanem a szűrszabók mesterségbeli egymásra utaltsága is, amelynek egyik legékesebb bizonysága a miskolci legények rekrutációja. Miskolcon 1838-ban elvált a mesterektől az ifjúság és megalakította a legény társulatot. Ettől kezdve a vándorlegények fogadása az ifjú társulat feladata lett, s protokollumuk bejegyzései alapján 1838 és 1870 között 578 legény állt be céhbe, 3 " 1 s ezek közül 239-en, az összes ifjú 41,3%-a Gömör vármegyéből érkezett. A legények közül 55, vagyis 12% jolsvai volt, 25-en (4,2%) Rozsnyóról jöttek, 32-en Rimaszombatról (5,5%), a három gömöri helység adta az összes miskolci segédek közel 25%-át. A gömöriek és a miskolciak a piaci versenyben és a minőségbiztosításban is összefogtak, 1840-ben a miskolci céh a rozsnyói szűrszabókkal együtt kívánt érvényt szerezni annak a jogszabálynak, hogy a szűrművesek írásban bizonyítsák, hogy az általuk eladott szűrvégek milyen hosszúak. 36 Az alapanyag minősége nagyon fontos, s a céh erre is kénytelen ügyelni. 1609-ben Gömör vármegye elrendeli, hogy a jolsvai, rozsCifrastçûr gallérja magyar címeres hímzéssel, 1898. S gomoly a (Miskolc, HOM)
