Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szűrszabók (Gyulai Eva)

hek tiltottak: 1796. május 1-jei határozata szerint a miskolci országos vásár idején a miskolci szűrszabócéh tagjai lakásukon árulhatnak. Ezt a szabályozást azonban a nagy verseny miatt 1811-ben visszavonták, s ettől kezdve megtiltották, hogy a mester a kupecet „házhoz vezesse", vagyis az árulószínen kívül eladhassa termékeit. A régió szinte minden vásárán megjelentek a szűrszabók, s Miskolcon állandó árulószínük volt, melynek használatáért árendát kért a kincstár mint földesúr, 1809-ben a mesterek 3 évre előre 90 RFt „színbért" fizettek be a diósgyőri uradalom kasszájába. A legények is árulhattak a színben, 1810-ben, amikor 5 ifjú működött Miskolcon, a céh határozata értelmében „minden céhbe állott becsületes ifjú" 3 RFt-ot köteles befizetni a kasszába, mielőtt a színben árulna. Az árulószínt 1815- től csak úgy használhatták, hogy a 22 mestert három csoportba vagy sorba osztották, s így soronként fizették a díjat. Minden sornak volt főnöke, 1823-ban Lukáts János, Simon János és Szombati Szabó Mihály „sorja" után fizették az árulószín árendáját, a „sorra járó pénzt". Az árulószínt 1830-ban már nemcsak a céh tagjai használták, ekkor ugyanis egy „pesti zsidó" fizet a szín árendájába 15 RFt-ot. A kereskedelmi kultúra fejlődését jelzi, hogy az 1800-as évek elején mind Szikszón, mind Sátoraljaújhelyen nem sátorban, hanem árulószínben tették ki áruikat a miskolci szűrszabók. De jártak a népes egri vásárra is. 1815-ben a miskolci céh Debrecenbe adott be kérelmet, minden bizonnyal a vásáron való árulás engedélyezéséért. Nem volt egyszerű a vásározás, sokszor meg kellett küzdeni a jó helyért. 1814-ben a miskolci céh 1 RFt 12 krajcárt fizetett a szikszói vásári felügyelőknek, korabeli nevükön „cédulás uraknak", mert a pecsenyesütőket elhajtották a szűrszabók által bérelt árulóhelyről. 1816- ban új árulószínt szerez a céh Miskolcon, 620 Ft-ért a Veres Híd utcában 6 évre bérbe veszi Svehla György házát és telkét, s később itt építik fel az új csarnokot. Az árulószínt teljesen fából építették, s még a dualizmus korszakában is itt árulják termékeiket.

31 Bár a szűrszabók már a 18. században kiváltak a miskolci szabócéhből, ez nem jelentette azt, hogy ne maradtak volna szűrszabók a régi céhben is. A további specializáció csak akkor merült fel, amikor az 1820-as években a céh új privilégiumot akart kiváltani, s ebbe már nem akarta a szűrszabókat is bevétetni. Erről így emlékezik a céh könyve: „Végre 1824-dik esztendő Januarius holnap 8-dik napján tartatott közgyűlésönkben a szűrszabó társainktól lejendő elválás meghatároztatott".

32 Külön szűrszabócéh Gömörben Tiszolcon, Rimaszombaton, Jolsván és Rozsnyón is létesült a 18. század második és a 19. század első felében, sőt a régió több nagy múltú kézműipari központjában, így Miskolc mellett Abaúj szántón és Göncön is.

33 A szűrszabócéhek talán még a külföldi textíliából dolgozó, ezért az alapanyagot főként kereskedőktől szerző posztószabóknál is merevebben igyekeztek a konkurenciát eliminálni. A versenyt akadályozta az alapanyag, a Felföldön gyártott szűrposztó együttes beszerzése is. 1809-ben a mis-