Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)
bóság mint kisipar a kapitalista viszonyok között szolgáltató ágazattá fejlődött, mivel a konfekció gyártását a gyáripari szektor vette át. A szabók a céhes viszonyok között a legnépesebb társulatot és mesterséget alkották a középkor óta, s a céhek megszűnése után is a leggyakoribb kisipar maradt. Kassán 1892-ben 98 férfiszabót és 17 női szabót vettek fel az iparos címtárba, az utóbbiak között csak 3 nő — Barna Józsefné, Lavotha Dezsőné és Reisz Mórné - nevén volt az iparengedély (igaz, a férfiszabók között is volt női iparos), 71 miközben a varrás mind a műhelyekben, mind a gyáriparban, mind az otthoni munkában egyre inkább női foglalkozás lesz. A 19. században a céhek életében a zsidó kézművesek már nemcsak a termelésben, hanem a közéletben is konkurenciát jelentenek, ismert a zsidók nagy múltú szabómestersége, bár Magyarországon a 19. századig főként csak saját köreikből kerültek ld megrendelőik, s jó részük foltozással, ruhajavítással foglalkozott, illetve az északkelet-magyarországi zsidók sajátos, lengyelországi hagyományokra is visszamenő viseletét készítette. A zsidó társadalomban élő nagyszámú szegem' szabó működése és a zsidó társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepe jórészt még feltáratlan, de a 18. század végi Borsod megyei zsidókra vonatkozó összeírások mutatják, hogy a sajátos foglalkozások között előkelő helyen szerepel a ruhakészítéssel, javítással, varrással való állandó vagy részleges foglalkozás. 1774-ben Borsod megye 246 zsidó családfője közül 8 szernél}- űzte foglalkozásszerűen a szabóságot. 72 Miskolcon 4 zsidó szabót írnak össze, Jeremias Baruch évi 150 Ft jövedelmet szerez mesterségével, Berl Hirschl és Jacob Löbl Isaac azonban feltehetően foldozószabó, hiszen csak évi 25 Ft jövedelmet vallanak be, Löbl Mojsesről ezt írják: „szabó, vagy inkább ruha-felhaj tó" és ebből évente csak 12 Ft-ot keres. 73 A bükkaljai Felsőábrahám helységben, ahol viszonylag népes közösség él, Sámuel Marcus foglalkozik szabómesterséggel évi 50 Ft jövedelemmel, Aszalón Mojses Isaac zsidó szabó szintén 50 Ft-ot keres, a sajószentpéteri Israel Isaac szabónak is ugyanennyi a jövedelme, Kazincon Salamon Dávidot írják össze szintén 50 Fttal. Miskolcon az 1828. évi országos összeírásba felvesznek zsidó szabókat a 25 miskolci szabó között: Stern Jakabot, Bródi Farkast, Neiman Jakabot és Falk Sámuelt, 74 ami a zsidók társadalmi recepciójára mutat. Miskolcon több foglalkozás művelőiből, köztük a szabókból zsidó sorcéh alakul 1834-ben, a sátoraljaújhelyi zsidó szabók pedig saját céh megalakítására adnak be kérelmet 1823-ban, majd 1839-ben, ^ a céhalakulásig azonban még a reformkor szabadabb szellemű iparszabályozása és igazgatása során sem jutottak el. A zsidó szabók reformkori családi és mesterségbeli kapcsolatainak kiterjedésére mutat az a felszabadítólevél, amelyet a Sáros megyei Hanus falva szabócéhének - vegyes nemzetiségű — vezetői adtak ki Sátor s%ahás%mintája a lésinai s%abó winfakónyi >éből, 17—18. s%á%ad (Kassa, I r SM. Fotó: S%ujó Péter) Miskolci s^aboceh behívótáblája (Miskolc, HOM)
