Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)
kek ellenőrzése alól a kassai szabókat. Egy évvel korábban, 1727ben Tállya hegyaljai mezőváros szabómesterséget űző lakosai bízták meg három társukat, Szabó Pált, Bobrovnyiczky Szabó Jánost és Kerthelyi Szabó Jánost, hogy hozzák el a kassai céhtől artikulusait, melyeket ezúttal is a város magisztrátusa állít ki. 50 Ezzel a hegyaljai mezővárosok mindegyike önálló szabócéhhez jutott a 18. század első felében, s jóllehet kikerültek Tokaj ellenőrzése alól, ugyanakkor Kassa hatósugarába kerültek. A céhek működésében fordulópontot hozott Mária Terézia szabályozása, s a 18. század végén, 1783-ban Tállya is a néhai királynő rendeletére hivatkozik, amikor Kassától újabb szabályzatot kér, miután földesurától, Trauthson hercegtől már korábban kapott működéséhez engedélyt. Az eredeti artikulusokat Kassa kapta II. Ferdinánd királytól azzal a joggal együtt, hogy „más céhekkel is közölhető(k)", s így ezen „transacdo" vagy „általadás" erejével a tállyai szabók is elnyerhették „nagy fáradságuk és sok költségük által". 31 Az anyacéh és a mezővárosi kisebb társulat viszonyának jogi alapvetése mellett a kassai és tállyai céh kölcsönösen engedményeket ad egymásnak, a tállyai mesterek fiai „Kassán a céhben úgy állhassanak, mint szintén az kigyelmek [= a kassaiak] fiai, és az őkegyelmek fiai is hasonlóképpen Tállyán". A céhbe való kölcsönös felvétel mellett megegyeztek a vásárokon való kölcsönös részvételben is, s ha előfordulna, hogy Tállyán vagy Kassán nem találnak helyet a vendégek a vásárban, kölcsönösen megorvosolják a „fogyatkozást". A tranzakció, vagyis az artikulusok továbbadása azonban a vidéki céhek és filiájuk vonatkozásában már nem működött. A szabályzat egyenesen megtiltja, hogy a tállyai céh vidéki fiúcéhet, ún. filiális céhet állítson fel és annak a Kassától kapott privilégiumot kiadja. 32 A Hegyalján nagy számban megjelent zsidó szabókat azonban nem fogadja be a céh (hiszen már az inasoknak és legényeknek is be kell mutatniuk keresztlevelüket), viszont a statútum előírja, hogy zsidó szabónak egyéves tállyai tartózkodása után 1 aranyat kell a céh kasszájába befizetni, ha kevesebb ideig marad, akkor negyedévenként 1 RFt-ot, 33 mivel a céh joghatósága rájuk is kiterjed, igaz, nem kontárokként bánnak velük, hiszen díjazás ellenében megtűrik őket. A miskolci céhben szintén vásári és váltómíves szabók működtek, ez utóbbiak nemcsak a város és környéke egyéni megrendelőit elégítették ki, hanem tömeges megrendeléseket is kaptak uradalmaktól, a hadseregtől. Az uradalmak azért is lehettek jó felvevőpiacai a kézművességnek, mert az alkalmazottak természetbeni díjazásának egy részét a ruhaneműk tették ki. Az első nagy „állami" megrendelést a Rákóczi-szabadságharc alatt kapták a felső-magyarországi szabók, hiszen a fejedelem nagy gondot fordított hadserege felszerelésére, az ezredeknek más-más egyenruhát készíttetett, melyek anyaga általában abaposztó volt. 1704-ben Losonc, Rimaszombat és Miskolc szabóival varratja a kuruc hadvezetés a katonák mundérját, s az ónodi országgyűlésen is rendeletet hoztak arról, hogy a katonák A tállyai szabók címere, 18. század (SFL, Sátoraljaújhely)
