Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)

ismert 1813-ban készült pecsétnyomójuk, melyen a felirat „aranylábú" gálszécsi szabómestereknek nevezi tagjait.

38 A rimaszombati szabóknak, akik 1610-ben kezdték jegyzőkönyvüket vezetni,

39 csak kisebb hányaduk foglalkozott posztófeldolgozással. 1787-ben a céh vezetői, a szűrszabók jegyezték be jegyzőkönyvébe, hogy a posztószabók „velünk megmaradtak és minden céh dolgaiban velünk egyet értenek, minthogy a privilégiumot is együtt szerzettek". A 18. század utolsó negyedében azonban Rimaszombatba egyre több posztószabó érkezik, mivel a nemesi és polgári viselet iránt egyre nagyobb az igény, s miután bekerülnek a céhbe, igyekeznek magukhoz vonni a vezetést, amit a szűrszabók igen sérelmeznek.

40 Gömörben a 18. században talán a legnagyobb változás, hogy ahol eddig csak szűrposztót gyártottak, megjelenik a szabómesterség is, és nemcsak a szűrkészítés. Ratkó, ahol már a 17. század elejétől (vagy a 16. század végétől) a régió egyik legvirágzóbb szűrcsapócéhe működik, szabócéhe 1718-ban fordul Kassához szabó-artikulusokért. A kassai tanács a privilégium arengájában megemlékezik, hogy Kassa város és a kassai anyacéh (maternae artis sartoriae seu confraternitatis) kötelessége: a céhek terjesztése és ezzel az idegen kézművesek marasztalása, letelepítése (propagationem ceharum... permansionem incolarum regni indegenarum).

41 A ratkói céhlevél bizonyítja, hogy Kassa még a 18. században, a királyi privilégiumok korszakában is hozzájárult újabb céhek alapításához, s ezzel vonzáskörzetének kiterjesztéséhez. Gömör legjelentősebb helysége a német bányászok alapította Rozsnyó volt, s a céhes hagyomány itt is a 16. század végére vezeti vissza a szabó társulat megalakulását. Egy Gömör vármegye előtt zajló perben 1781-ben úgy nyilatkoznak, hogy céhük 1582-től rendelkezik engedéllyel, igaz, az erről szóló privilégiumot nem tudták bemutatni.

42 Abban az évben azonban, melyben ónkannájuk készült, Magyarország egyik legnagyobb múltú szabócéhének szabályzatát kérték és nyerték el, 1601. március 19-én ugyanis a pozsonyi szabók privilégiumát írja át nekik Pozsony város bírája, polgármestere és tanácsa. Az a tény, hogy a rozsnyóiak a pozsonyi joghatósághoz fordultak, jelzi Rozsnyó kézműveseinek és bányavárosi polgárainak azon törekvését, hogy függedcnítsék magukat a Kassa vezette felsőmagyarországi városszövetség kötelékétől, Kassa gyámkodásától, szorításától. A rozsnyói szabócéh irattárában mind az eredeti német nyelvű szabályzat, mind ennek száz évvel később, 1701. május 17-én készült magyar fordítása fennmaradt.

43 A német nyelvű oklevél is tanúsítja, hogy Pozsonyhoz hasonlóan Rozsnyóbánya népessége, így a szabómesterek egy része is német anyanyelvű volt, a szabályzat utal is két „natióra". A város elmagyarosodását jelzi, hogy a 1 8. század elején a rozsnyói céh tagjai már nemigen értették a pozsonyi német artikulusokat, ezért le kellett fordítani. A szabályzatot 1601ben Fonta Gáspár és Blaskó Gál rozsnyói szabómesterek kérték társaik nevében, s ezzel az először 1459-ben a pozsonyi tanács által Rozsnyói sscabócéh behívótáblája (Rozsnyó, BMR)