Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
BEVEZETÉS - A 18—19. századi iparfejlődés sajátosságai (Veres László)
nagy részén —, a kézművesipar és a céhek folyamatos működéséről beszélhetünk. Ebből következően a céhek nagyobb hányada a 18. század előtt megszerzett kiváltságlevelére alapozta tevékenységét, természetesen azokat a törvényeknek megfelelően megújítva, megváltoztatva. Borsodban, Abaújban, Gömörben és Zemplénben 42 céhlevelet állítottak ki a különböző települések iparos-társulatainak. A legtöbb kiváltságlevél megszerzésére (21) Gömörben került sor, bizonyára azért is, mert több céhnek megsemmisültek az iratai. A 19. század elején a vegyes céhek alapításának időszakában az 1813. évi rendelkezések hatására Abaújban 13, Gömörben 10, Zemplénben 9, Borsodban pedig 4 új céhszervezet jött létre. Az 1715. évi 79. törvénycikk kimondta, hogy csak a királytól kapott kiváltságlevelek érvényesek. Az 1729. évi 10. tör\ r énycikk a kancellária 1700-ban kiadott rendelkezéseit megismételve megtiltotta a fiókcéhek alakítását, mert az ily módon létesült céheket irányíthatták a főcéhek, ami beavatkozást jelentett a falvakban és a mezővárosokban a földesúri joghatóságba. A törvényeknek azonban nem tudtak érvényt szerezni. A 18. században Kassa iparos szervezetei rendkívül megerősödtek és minden szándék ellenére főcéhekként működtek. Gömörben és Zemplénben sorra hozták létre a fiókcéheket. Borsodban is egyes iparágak esetében erősen érvényesült Kassa befolyása, irányító szerepe (pl. gombkötők, szíjgyártók, szűcsök). Viszont megfigyelhető az, hogy Borsod kézművesipari centruma főcéh szerepkör betöltésére törekedett a térségben a fazekasság területén és egyes bőripari szakmákban, pl. tímár, csizmadia. A céhek életére vonatkozó törvények a céhbiztosság intézményének felállításában és a limitációk gyakorlatának rendszeressé tételében érvényesültek maradéktalanul. A 18. századi céhtörvények sorában mindenképpen Mária Terézia 1861. évi reformtörekvései voltak a legjelentősebbek, nagy áttörést eredményezőek. A Helytartótanács rendelete értelmében valamennyi céhnek be kellett mutatni a céhlevelet. A királyi kiváltságlevéllel rendelkezőknek taksa nélkül kicserélték az alapító) okiratot. Akik nem rendelkeztek uralkodói kiváltságlevéllel, azoknak újat kellett váltani, fizetség ellenében. Az új kiváltságlevelek szabályozták a céhtagok vallási kötelezettségeit, elrendelték a céhek védőszentjeinek képmásával ellátott zászlók készítését. Évente és negyedévenként kellett céhgyűléseket tartani a céhbiztos jelenlétében. A gyűléseken választották meg a céhmestert és az elöljárókat. Ekkor szegődtették és szabadították fel az inasokat, akik 3 évi tanulás után 3 évet vándoroltak. A legény városába visszatérve bemutatta igazolásait és a mesterségért folyamodva 1 ft-ot fizetett a céhládába. Az előírás szerint a mesterév kitöltése után remeket kellett készíteni, amely nem állíthatta megoldhatatlan feladat elé a legényt. A remek elfogadása után a legény új mester lett, és ezután bejelentették a város tanácsához polgárjog elnyerése végett. Az 1861. évi szabályozás 30 forintban állapította meg a mestertaksa összegét és a lakoma nem haladhatta túl a 10 forintot. A mesterek fiai és vejei fél mestertaksát fizettek. Az özvegy mesternők új férjei taksa nélkül válhattak mesterré. A vidéki mestereknek nem kellett remekelni. Fél taksát fizettek és részt vehettek a céhgyűléseken és a vallási szertartásokon. A céh szociális kérdéseinek szabályozása tulajdonképpen a hagyományokra épült. A kontárok elleni fellé-
