Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
BEVEZETÉS - A 18—19. századi iparfejlődés sajátosságai (Veres László)
lakosságának száma átlagosan megnégyszereződött, Zempléné pedig megduplázódott. A II. József-kori népszámlálás adatai szerint Gömörnek 110 253 lakója volt. Abaújban 132 448, Borsodban 136 685, Zemplénben pedig 209 184 fő élt. A telepítések és bevándorlások hatására teljesen megváltoztak a népesség etnikai jellemzői. Az új népesség döntő része Árvából, Sárosból és a többi északnyugati vármegyéből érkezett szlovák és ruszin volt. Kassa ismét elnémetesedett. Német telepek jöttek létre Trauthson herceg sárospataki uradalmában is. A 18. század elején balkáni ún. görög kereskedők telepedtek meg a mezővárosokban, akik Miskolcon és egyes hegyaljai településeken úgyszólván uralták a kereskedelmet és a hiteléletet. Folyamatosan gyarapodott a cigányok száma is, a legtöbben Gömörben laktak. Az 1780-as évektől számottevővé vált a zsidóság számaránya is. A zsidó bevándorlás Galíciából történt a forgalmasabb mezővárosok és a fő közlekedési útvonalak mentén lévő falvak irányába. Északkelet-Magyarország újranépesítésében és a gazdaság reorganizációjában fontos szerep jutott az iparosságnak is. A bányászat és a hámoripar a nyersanyaglelőhelyek miatt hagyományosan Gömör területén és a Bódva forrásvidékén volt országos jelentőségű. 1770-től a Bükk vasércbányáinak felfedezése után Borsod szívében is számottevő vasfeldolgozó ipar alakult ki. A manufaktúrák létesítésében az üvegipar meghonosítása jelentette a kezdetet. 1698-ban II. Rákóczi Ferenc alapított a regéci uradalmában üveghutát lengyel üvegesek betelepítésével. Ujabb és újabb helyszíneken 1916-ig folyt üvegkészítés a Zempléni-hegységben. A diósgyőri koronauradalomban 1712 táján kezdődött el az üveggyártás, amelynek a sajószentpéteri üveggyár telepítése vetett véget 1898-ban. A Bódva forrásvidékén, Torna városában és Kassán egy rövid életű „posztó fabrika" képviselte a manufaktúraipart. A 19. század kezdetén létesültek az első kőedény-gyárak Murányban, Rozsnyón, Kassán, Telkibányán, Hollóházán és Miskolcon. A 18. század utolsó évtizedében a Radvánszkyak sajókazai birtokán elkezdődött a barnaszén bányászata. Azonban az új energiahordozó nagyobb mértékű ipari hasznosítása még váratott magára. Kis mennyiségben barnaszenet használt fűtőanyagként a Coburgok edelényi uradalmában felépült cukorgyár, amely az 1840-es évek elején 3-4000 bécsi mázsa finomított cukrot és 90—100 ezer liter szeszt állított elő egyegy szezonban. Ugyancsak széntüzelésre épült a térség első gőzmalma Miskolcon 1836-ban, amely inkább látványosságnak számított, mintsem komolyabb termelőeszköznek. Az előremutató jelek ellenére a térség ipari struktúrájának arculatát továbbra is a céhes kézművesipar határozta meg a 19. század derekáig, egyes területeken még ennél is tovább. A török hódoltság megszűnését követően a céhek ügye hamarosan az udvari gazdaságpolitika fontos kérdésévé vált. Kolonits Lipót berendezkedési terve (Einrichtungswerk) kívánatosnak ítélte meg a céhrendszer visszaállítását és fenntartását a kincstári jö\ r edelem gyarapítása céljából. A merkantilista udvari körök viszont ellenezték ezt, mert nézetük szerint a fejlődés korai szakaszában káros a céhek monopoltöreky^éseinek támogatása. A két szembenálló nézet közül az előbbi jutott érvényre. Ennek köszönhetően Északkelet-Magyarországon is — mint a volt királyi Magyarország
