Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
BEVEZETÉS - A 18—19. századi iparfejlődés sajátosságai (Veres László)
ötszörösére tehetjük. így a megye lakosainak száma 24—25 ezer lehetett. Lakott hely mindössze 136 volt. A gömöri károkat felmérő összeírások hiányosan maradtak fenn, így csak a megye közel feléről rendelkezünk adatokkal. Eszerint a Ratkó-, a Balog-, a Murány- és a Csetnek-völgyben 15 231 ember esett a pestisjárvány áldozatául. A Csetnek völgyében a halandóság 80%-nál nagyobb volt, de még a legenyhébben érintett Ratkó- és Balog-völgyben is elérte az 50%-ot. Abaúj vármegye szintén a pestistől szenvedett leginkább. 1711-ben több mint 12 ezer tizenkét éven leiüli ember halt meg a pestisjárványban. A helységeknek így mintegy 10%-a — 1715-ben 24 község — lakatlanul állt. A lélekszámot Borsod megyénél alkalmazott módszer szerint 18-20 ezerre becsülhetjük, a helységek száma 1720-ban 226 \ r olt. A régió megyéi közül kétségtelenül Zemplén szenvedett a legkevesebbet. Területét azonban ekkor már elérte az országban kibontakozó vándormozgalom, aminek a következtében sok jobbágy hagyta pusztán telkét és szökött a Tisza vidékére. Az összeírások 1715-ben több mint 5000 pusztahelyet találtak a megyében 435 településen. A megye még így is lényegesen népesebb volt, mint a másik három. Az összeírt 5402 háztartás alapján 85—90 ezerre becsülhető a lakosság száma. A népesség számának csökkenése természetesen az iparosokat is érintette. Az ország egyik legiparosodottabb vidékének számító Gömörben 1715-ben csupán 4 volt az ácsok száma. 4-en foglalkoztak asztalossággal. 2 fő volt borbély és sebész, 29 csapó, 52 csizmadia, 18 fazekas, 10 kádár, 5 kerékgyártó, 50 kovács, 1 kötélverő, 8 lakatos, 24 mészáros, 2 mézesbábos, 4 molnár, 39 szabó, 2 szíjgyártó és nyerges, 21 szűcs, 14 takács, 30 tímár, 35 varga és 50 egyéb foglalkozásbeli. 1715-ben tehát mindösszesen 404 fő foglalkozott ipari tevékenységgel. Ez a szám 1720-ra — vagyis a következő országos összeírás idejére — kismértékben csökkent. Az ekkor összeírt 398 iparos közül 2 volt ács, 4 asztalos, 3 borbély és sebész, 34 csapó, 44 csizmadia, 23 fazekas, 8 kádár, 4 kerékgyártó, 17 kovács, 3 kötélverő, 5 lakatos, 25 mészáros, 2 mézesbábos, 7 molnár, 3 posztónyíró, 39 szabó, 3 szíjgyártó és nyerges, 17 szűcs, 8 takács, 21 tímár, 42 varga és egyéb, mint szappanos, késes, bádogos, ötvös 55. A másik sokat szenvedett megyében, Borsodban is nagyon csekély volt az iparosok száma. A megye központjában, a megye iparosságának 90%-át magába tömörítő Miskolcon 1715-ben 41 volt az adózó iparosok száma, ami 1720-ra 1 l-re csökkent le. Lia az összes, vagyis nem adózó iparosokat is figyelembe vesszük, akkor valamivel reálisabb képet alkothatunk. Az iparosok összlétszáma 100 körüli lehetett. 1730-ban egy pontosnak tekinthető adóösszeírás szerint 116 iparos élt Miskolcon: 15 mészáros, 15 varga, 41 csizmadia, 9 szűcs, 9 gombkötő, 9 takács, 6 bodnár, 4—4 lakatos és kovács és 2-2 szabó, kerékgyártó. A népesség és a termelőerők pusztulását sejtető adatok alapján egyértelmű, hogy a 18. században és a 19. század elején nem kis feladat várt a kor emberére. A közigazgatás újjászervezése, az utak kiépítése, az elpusztult fafvak és városok benépesítése, a folyók megrendszabályozása, a mocsarak lecsapolása, a mezőgazdaság és az ipar megfelelő színvonalon történő újjászervezése komoly ldhívásokat jelentettek. A szervezett telepítések és a spontán migráció eredményeképpen 1777-re Borsod, Abaúj és Gömör
