Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Szíjgyártók (Veres László)

A bőrös „Apródmívében" járatos legény heti javadalmazása tíz pénz volt, míg a teljesen kezdő legényé 8 pénz. A kassai szíjgyártók jegyzőkönyve 1614. július 11-i bejegyzéssel kezdődött, amely az elöljáróság választásának menete rögzítésén túl a céh belső ügyeinek és az iparosok tevékenységével összefüggő problémáknak szentelt teret. 1614-ben a kassai nyereggyártók tiltakozásával foglalkozott a céhgyűlés. A nyergesek azt követelték, hogy a szíjgyártók ne készítsenek kocsira való sárhányót, mert az az ő kiváltságuk. A szíjgyártók ősi joguknak tartották a sárhányó készítését és erről a város tanácsát is meggyőzték. 1621-ben az egyik „céhtagnak egy kereskedő zabolát, csattot és egieb féle míveket" adott át értékesítésre. Ezeket a céh lefoglalta, mert tagjai idegen áruval nem kereskedhettek.

4 A kassai szíjgyártócéh a 18. századig a térség főcéhe volt. A létrejövő iparosszervezetek tagjai Kassán sajátították el mesterségük fogásait, illetve a főcéh szabályzatait kölcsönözték tevékenységük jogi megalapozására. így jött létre Lőcse (1606), Késmárk (1609), Rozsnyó (1614), Szepsi (1629), Jolsva (1632) szíjgyártócéhe.

5 A magvar és a nyugati eredetű termék-előállítás egymásmellettiségét jól tükrözi a kassai főcéh Szepsi mezőváros szíjgyártóinak 1629 őszén kiadott céhlevele. A szabályzat remekléskor előírta a „magyar módra" történő lószerszámkészítést. A remeklőnek számot kellett adni az előkelők részére történő „cifra" lószerszámok gyártásának tudományáról is. Az öt felső-magyarországi szabad királyi város, Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa és Kisszeben szíjgyártóinak 1614. évi kassai ülésén hozott határozat szerint vásárra csak egyszerű fekete hámokat lehetett szállítani, amelyek nyilvánvalóan marhabőrből készültek tartós használatra.

6 A 18. század elején bizonyára sok gondot jelentett a kassai céhmestereknek az állandósuló munkaerőhiány. E kérdéssel nagyon gyakran foglalkoztak a céhgyűléseken. 1705-ben 10 tallér büntetést helyeztek kilátásba annak, aki a mesterségben járatlan segédeket alkalmaz. 1712-ben a céh végzése szerint „midőn egy Mester Legény búcsút vészen az ő Mesterétől, akkor ne legyen nékie szabad munkát kerestetni, hanem kivándoroljon a kapun". Ezzel annak kívánták elejét venni, hogy a segédek ne váltogathassák tetszés szerint a munkahelyüket. 1725-ben pedig egyenesen azt tiltotta meg a céh, hogy a mesterek vándorló legények után járjanak és azokat magukhoz munkavégzésre csábítsák. Ez ugyanis egyenlőtlen helyzetet teremtett volna a mesterek között.

7 A szíjgyártómesterség létezését Kassa—Rozsnyó által határolt területektől délre csak a 16. századtól tudjuk levéltári forrásokkal alátámasztani. A miskolci polgárokat a 14. századtól ismerjük a különféle összeírásokból. Csak az 1548. évi gabonalajstromban bukkan fel először Szíjgyártó nevezetű családnév, ami minden bizonnyal a név viselőjének foglalkozására is utal.

8 Közel azonos kori (1554) a szíjgyártó név első előfordulása Sárospatak összeírásában is. Tarcalon pedig 1581-ben találkozunk a mesterségre utaló név előfordulásával.

9 Kassai s^tjgyártócéh táblájának elő- és hátoldala (Kassa, VSM)