Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Szíjgyártók (Veres László)

Szíjgyártók Az ősi magyar mesterség művelői a ruházathoz, a lószerszámokhoz és a különböző használati tárgyakhoz szükséges szíjazatokat és egyéb bőrmunkákat végző specialisták, szakemberek voltak. A levéltári forrásokban 1322-ben helynévként bukkan fel először a szíjgyártó nevünk, ami azt jelzi, hogy az Árpád-korban a mesterség képviselői egy helyen letelepítve szolgálónépként végezték a munkájukat.

1 A szíjgyártók a bőripar más mesterségeitől eltérően főleg marhabőrből állították elő termékeiket. A mesterség a nyereggyártókhoz, kardcsinálókhoz hasonlóan a hadikészülettel kapcsolatos, s ebből adódóan sok esetben e mesterségek képviselőivel alkották saját iparos szervezeteiket. Magyarország északkeleti részén a szíjgyártómesterség bázisa Kassa volt, amely a 15. századtól Felső-Magyarország hadiipari ellátásában is meghatározó szerepet töltött be. A szabad királyi városban a szíjgyártómesterek 1470-ben tömörültek céhszervezetbe.

2 A szabályzatuk szerint „magyar módra" és „nyugati módra" egyaránt készítettek lószerszámokat, ami azt jelentette, hogy a gyorsabb, de kisebb szakítószilárdságú timsós eljárású bőrkikészítés mellett a hosszabb időt igénylő, de tartósabb bőrt eredményező cseres eljárást is alkalmazták a bőrkikészítés során. A szíjgyártók kezdetben a bőr kikészítésének munkáját is végezték.

3 A céh 1629. november 11-én kiadott kiváltságlevele szerint a mesterré válás feltétele az volt, hogy a legény „eönnön Saját pénzén végien kétt ökör beört és ő maga egyiket megh borotvallya fekete Bőrnek Nemes műnek, az másikat peniglen megh czyerrezze magyar remeknek, azokat el készítvén vigye az Czéh elibe és a Czéh szeme látára szabyon Remekeket..." A remek pedig „Elseö Magyar módra prémezett lancios fek legyen. Második: Egy prémezett Szügyelő. Harmadik: Egy nemes módra való feekügy. Negiedik: Nemes módra való farmathringh. Ötödik: Czinaljon fekete beörbeöl egy korczolyásnak való eövet." A szabályzat szerint a legénynek egy év és egy napon belül meg kellett házasodni, különben elvesztette céhtagságát. A szabályzat a legényeket tudásuk szerint 4 csoportba osztotta, és ennek megfelelően állapította meg a bérüket. A mesterség összes ismeretével rendelkező legény heti bére 20 pénz volt. Ha valamiben nem volt egészen járatos, akkor 16.