Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Herman Ottó és az evolucionizmus

helyes felfogása a földtörténeti rétegekben fennmaradt formák elemzésének, fejlődési sorba állításának köszönhető. Azonban, ahogy az őslénytan rászorul a leíró természetrajz összes ágára, úgy a régészet is rászorul a filológiára, a történetírásra, az etnográfiára. Herman Virchow-val együtt vallotta, hogy „az őstörténet nem szak", sőt ellenkezőleg „valamennyi szak belejátszik".

19 Herman Ottó 1899-ben szó szerint idézte Virchow következő mondatait: „Hogy megérthessük, a mit a prehistorikus kutatás földerít, hogy a szerszámot, gyártmányt, a hajlékot, az erősséget [erődítményt], a koponyát és csontozatot, a mely felszínre kerül megmagyarázhassuk és mindebből az ősembert teste, székemé, szokása, tudása és előítélete szerint földerítsük, ahhoz nem elég sem az ősrégészeti anyag, sem az ősrégész éleselméjűsége. A megfejtést sok esetben csak az élő ember megfigyelése nyújtja, úgy a mint a multakra nézve a történettudomány], a jelenre nézve a néprajz szolgáltatja."

20 Az ősi kultúrák „vezérkövületei", a Föld rétegeiből napfényre hozott „néma tárgyak", amelyeknek a megszólaltatása csupán a jelenkor etnográfiai tárgyaival öszszevetve lehetséges. Különböző korok tárgyaiból fejlődési „sorozatok" álkthatók fel, s ezek tagjaként az ősi tárgy is „megszólal", „beszélő szerszám" vákk belőle. A „természettudományi módszer" Lubbockot és Vkchowot követő ismertetése nyomán Herman Ottó rátért saját, utóbb „magyar módszer"-nek elkeresztelt felfogása ismertetésére: „De az én irányom még más elven is alapul, s ez a következő: Nemcsak a primitív ákapotban máig is megmaradt, ún. vad népek vethetnek világot az ősrégészet tárgyaira [...], hanem a magas fokon ákó népek is, mert ősfoglalkozásaikban számos szerszámot, fogást, szokást stb. őriztek meg, amelyek bevilágítanak történet előtti korokba is [...] teszem azt a mi magyarságunk ősfoglalkozása sokkal közelebb ák a lábai alatt temetkező ősi elemekhez, mint bármely, bárhol élő népelemekhez. Nem a primitív fokon ákó és úgyszólván itt felejtett pápuákkal, vagy az indiánok utolsó romjaival, hanem saját ősfoglalkozásainkkal kek egybevetnünk az ősrégészeti jelenségeket; és ekkor — nem is ritkán — a legmeglepőbb históriákat mondja nekünk az a megszólaltatott „beszélő szerszám".

21 Herman egyénien értelmezett, a magyar nép anyagi kultúrájának történetére alkalmazott evolucionista kányzata az utóbb „multikneáris"-nak elnevezett teóriát előlegezte meg, szemben korának „unikneáris" koncepciójával. Az egyetemességtől, az emberiségtől nem fordult el azzal, hogy Közép- és Kelet-Európát, a magyarságot és rokonságát, szomszédságát álktotta kutatásainak fókuszába. Szükségtelen ebbe magyar nacionakzmust, s más effélét belemagyarázni. A 19. század a magyar nyelvrokonság, a magyar etnogenezis feltárásának jegyében telt, s a millenniumi készülődést megelőzte már az „ugor—török" háború. A magyar őstörténet kérdései közérdeklődésre tarthattak számot, s a 19—20. század fordulóján a néprajz par exceUence őstörténeti stúdiumnak számított. Ezt a várakozást a néprajz kánt főként Herman és Jankó János művei, vitái keltették. Közismert, hogy Herman Ottó előbb ismerteW PALÁDI-KOVÁCS 1993. 13-14. Az idézethez: HERMAN 1899. 80-81. 20 HERMAN 1899. 82. 2t HERMAN 1899. 82-83. Lásd még PALÁDI-KOVÁCS 1993. 14.