Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Herman Ottó és az evolucionizmus
tett felfogását - szigorúbb módszerességgel — folytatta Jankó, Munkácsi, s a magyar őstörténet sok érdemes kutatója. Ennek a „magyar módszer"-nek a lényege, hogy „az analógiákat és a homológiákat elsősorban a saját hagyományban, azután pedig a rokonnépeknél s csak végső esetben keresik az európai vagy esedeg más földrészi népeknél." 22 Herman Ottó 1899-ben A magyar ősfoglalkozások köréből címen közölt munkájának III. A beszélő szerszám című részében több tárgycsoport példáján mutatta be a „sorozatok"-ba rendezett tárgyak típusait, alakváltozatait. Elemezte például a tűzcsiholó acélok két típusát, prehisztorikus sírokból és recens magyar és vogul tulajdonosoktól származó darabjait. Formai egyezések alapján következtetett e tárgytípusok történeti útjára, alakulásmenetére és folytonosságára. Hasonló elemzést végzett a szivattyú elvén működő lápi kút, a csontkorcsolyák (a marha- és ló lábszárcsontokból készült Irongák), a halászok fenékhorgot felszedő eszközei, a fentok, továbbá a havasi kürtök fajtáin is. 23 Ezekről a „sorozat"-okról a munkásságával foglalkozó szerzők többsége nem vett tudomást, holott ezekben jelent meg a tárgymorfológiára, tárgytípusokra alapozó tárgytörténeti irányzat. Az ún. „összehasonlító néprajzi módszer" döntően ergológiai, technikatörténeti kérdések megválaszolását tűzte célul. Ezt a célt szolgálta a tárgyak recens formáinak gyűjtése, rendszerezése, majd etnokartográtiai és ergonómiai vizsgálata is. A kultúrkör-elmélet, majd a bécsi iskola afrikanistái, s kicsivel utánuk európai térségeket vizsgáló kutatók is többek között a tárgytípusok geográfiai elterjedtségéből kívántak történeti következtetéseket levonni. A néprajzi tárgy történet-kutatást támogatta az összehasonktó nyelvtudomány is. Már Jankó János finnugor összehasonktó néprajzi ambícióját is nagyban táplálta az a tény, hogy Munkácsi Bernát 1893-ban közreadta a magyar halászat terminológiájának történeti-etimológiai szótárát, saját szófejtéseit. Herman könyvének alapján tételről tételre haladva választotta el halászati szótárunk finnugor, török—tatár, szláv és német elemeit. 24 Elmondhatjuk, hogy Herman és Munkácsi megelőzte a Wörter und Sachen (Szavak és dolgok) iskolájának kialakulását, s a folyókat 1909. évi megalapítását. Herman, ha nem is hivatkozik lépten-nyomon a forrásaka, jól ismerte a tárgytörténet európai adalékait. Az ironga-csontok európai történetét taglalva lábjegyzetben hivatkozik pl. Munro, R.: Prehistoric Problems... című művére (EdinburghLondon, 1897). 1888-ban tett sarkövi útjának beszámolójában emkti már a rénszarvas kasztrálásának lapp módját, a rénszarvas füljegyeket, s a kozzájuk fűződő lapp jogszokásokat. Külön fejezetet szentel a lapp halászeszközöknek is. Régi údekások adatait tárja fel, s a Varanger-fjord neoktikus horgaival veti egybe a recens lapp fémhorgokat. Gunda emkti a Fishing Culture of the World előszavában, hogy Herman Ottó halászati monográfiájával csaknem egy időben jelent meg Rau, Ch. könyve Európa és Amerika ősi halászatáról (Prehistoric Fishing in FLurope and North America. Washington, 1884). Herman levélben kérte Rau könyvét, s megerősítette őt abban, 22 TÁLASI 1948. 9. és ott idézett művek. 23 HERMAN 1899. 83-96. Újra kiadták KÓSA László válogatásában: HERMAN 1980. 25-40. 24 MUNKÁCSI 1893. 165-208., 261-313.
