Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

VÁSÁRHELYI TAMÁS: Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumban

A magyar nyelvű tudományosság fontos kérdés lévén, Herman Ottó a műnyelv kérdéséhez is hozzászólt az első füzet egyik cikkében.

10 „Főelvgyanánt előttünk csak e°r állhat: a mit írtunk, azt érthesse meg nemcsak a szó szoros értelmében vett szakember, hanem minden művelt magyar ember is... " Ekkor még csak 33 éve volt országunkban hivatalos nyelv a magyar! Ráadásul a nyelvújítás sok nehézkes szóval terhelte meg a szakmai nyelvet, aminek ekettentő példájául panaszolja: ,JMinap Hazslinszky egy nagy dolgozatot küldött, címe: Magyarhon nyákpőfei (!)"

n Negyedszázaddal az alapítás után, 1902-ben már jelentős nemzetközi folyókat volt a Természetrajzi Füzetek. Az Akadémia segítségével adta ki a múzeum, a szerkesztője Mocsáry Sándor (1841—1915) hymenopterológus* volt. Olyan neves zoológusok cikkeit találjuk a két kötetben megjelent 4 füzet 618 oldalán, mint AbafiAigner Lajos, Csiki Ernő, Daday Jenő, Horváth Géza, Madarász Gyula, R. Matsumura japán kutató (a Horváth-féle poloskagyűjteményben végzett tanulmányokat), Szépkgeti Győző, Mocsáry Sándor, Kertész Kálmán. A kötetet Daday lehelletfinom rajzai, Madarász látványos színes festményei illusztrálják. Francia, angol, latin, német és magyar nyelven jelennek meg a cikkek, a magyar nyelvűeknek terjedelmes német kivonata van (majdhogynem kétnyelvűek). A közölt tudományos eredmények több kontinensről származó anyagok feldolgozásával keletkeztek. A folyókat terjesztése is ennek megfelelő: Európa, India, Japán, Dél-Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztráka több mint 200 pontjára jut el. Herman Ottó gondolatai szerint alakult, fejlődött a hazai zoológia 25 év alatt. Ez a folyókat már a világ tudományosságát szolgálta. Egyszerre képviselte a szenvedélyesen nemzeti gondolatokat és a tudomány nemzetköziségét, segítette a magyar tudósokat és a Nemzeti Múzeum természettudományos gyűjteményeit nemzetközi rangúvá válni, ezzel mintegy folytatva Széchényi Ferencnek a bevezetőben említett, a magyarságot az európai nemzetek sorába emelő cselekedetét. A folyóirat már a vüág tudományosságát szolgálta és szolgálja ma is a Természettudományi Múzeum Annales-eként. Mi talán ezt köszönhetjük leginkább Herman Ottónak, aki zoológusi karrierjét áldozta fel a folyókatért, a hatásos magyar nyelven folytatott tudományos ismeretterjesztésért, „közmívelődésért" és a többi szenvedélyéért, a pokükáért, a néprajzért, az ősrégészetért, a nyelvészetért. Amilyen szenvedélyesen vetette magát a pokükai küzdelmekbe (mint mindenbe) meglepődhetünk azon, milyen hangnemben ír erről Kossuthnak 1883-ban, hatévi (azaz 1877 óta) tartó haUgatás után (csalódottan, hogy poktizálásában nem talált elég s megfelelő ifjú követőre, igaz emberre): „Hűtlen lettem ezekért egyedüli támaszomhoZj második édesanyámhoz ki sohasem hagyja árván hűséges gyermekét: az^ anyatermészethezj kockáztattam sok jó, csendes emberemnek becsülését, mert hiszen vállalkozásom a nyilvánosság zajgó, sokszor szennyes hullámokat verő tengerébe —fertőjébe - sodort. "

12 Ezt a levelet így dátumozza: „LakásomMúzeum épület, 1883. jan. 3-án" 10 HERMAN 1877b. 69. 11 ERDÓDY 1983. 316. IIymenoptera = hártyásszárnyúak rovarrendje (méhek, darazsak, hangyák...) ,2 1883-ban írt levele Kossuthnak, ERDÓDY 1983. 338.