Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

UJVÁRY ZOLTÁN: Folklór vonatkozások Herman Ottó munkáiban

„De ha hódításról van szó, akkor a csikós bojtár így tudja a dolgot": Én csikós bujtár vagyok: Varipám: a papné; Nyergem, a rektorné; Pokrócom: kasznámé, Hevederöm: Julcsa, Kengyelvasam: Marcsa, Kantárszáram: Klára, Farmatringom: Sára; Csókom utoljára. Egy hétversszakos nóta szövegéből a pásztor-betyár „panduros vármegyéhez" való viszonyának az emlékét látja: Bársony nyereg a lovam hátára, Töltött pisztoly a szűröm ujjába: Gyertek ki hát vármögye kutyái, Megrövidül éltötök óráji. A csikóst vasra verik, az elszaladt ménéről az elszámolást a bojtárjára hagyja: Nem tehetők róla, Mert mög vagyok fogva; Van néköm bujtárom Csuha/la; Mafi számol a% róla Ihajla. A pásztordalokat Herman Ottó igazi gyöngyöknek nevezi. Szomorúan érzékek ezek pusztulását. Keserűen állapítja meg, hogy az „őspásztorság" a végét járja. A cserényes pásztorélet területét az eke összeszorítja. A tárgyait a silány, csikogó, olcsó „bolti portéka" végromlással fenyegeti. Ezekkel együtt egyaránt elvész a magyar pásztor nyelvi és lelki sajátossága. Ez a jóslat napjainkra beteljesedett. A folklórnál lényegesen nagyobb volt Herman Ottó érdeklődése a tárgyi néprajz kánt. így vall erről: „a nép történetét igazán és híven, kézzelfoghatóan a tárgyi néprajz mondja, rejti magában; a ki megszerzi hozzá a kulcsot, annak gyönyörűen megnyilatkozik, arról az időről is, a melyről az kott történet nem is szólhat; - és tudtam, mert láttam, hogy a tizenkilencedik század átalakító hatása az ősi tárgyi néprajz halálát jelenti és ekkor a nép históriája legbecsesebb forrását veszti: menteni indultam és mentettem, a mennyit egyes ember megtehet." Keserűen jegyzi meg, hogy őt a kortársak nagy része nem értette meg; egyenesen rosszalták tevékenységét, hogy nem marad egy tárgynál, hanem átmegy a pókról a haka, arról a madárra, közben gyűjti a népi tárgyakat: „»passzio« mondogatták, tele van az agya bogárral, lelke álhatatiansággal" (Budapesti Hírlap, 1909. 279. sz.). Mi, kései utódok örülünk, hogy Herman Ottó „passziózott", hogy tele volt az agya „bogárral" és a hatalmas életművében a folklórkutatók is találnak becses adalékokat.