Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
RINGER ÁRPÁD: Herman Ottó és a régibb kőkor régészetének és őstörténettudományának miskolci születése
térképezését - reambulációját - s egyben a bükki barlangok rendszeres feltárásának megkezdését. Az intézmény két fiatal geológusát küldte ki, Papp Károlyt (1873-1963) és Kadic Ottokárt (1876-1956). Feladatuk a Bársony-házi szakócák körül kialakult vita lezárása, iketve a kutatásra alkalmas, Miskolccal szomszédos barlangok feltérképezése és próbaásatásuk megkezdése volt. Papp mintaszerűen végezte el Miskolc negyedidőszaki földtani képződményeinek felvételezését. Munkájához még ásatást is végzett a fentebb emktett Petőfi utcai lelet helyén. Törekvése a nyíltszíni pleisztocén üledékek s a hozzájuk kötődő őskőkori emlékek komplex kutatásaira is példaértékű. Sajnálatos, hogy ez a kutatási irány — a nyíltszíni lelőhelyek rendszeres vizsgálata — az 1960-as évekig csak alárendelt szerepet kapott. Papp a nevezetes szakócák kapcsán elfogadta Halaváts nézetét, hogy ezek alluviáks helyzetben, vagyis jelenkori szintben feküdtek. Viszont igazat adott Hermannak is, miszerint a kőszerszámok eredetileg az Avasi temető diluviáks rétegébe lehettek beágyazódva, és innen — a valódi jégkori terasz-szintről — csuszamlással kerültek másodlagos lelőhelyükre. így végső soron lehetnek jégkoriak, az ősember korából származóak. Míg Papp Károly Miskolc környékének jégkori képződményeit felvételezte és értékelte újra - amelyeket az 1907-ben megjelent Miskolc^ környékének geológiai viszonyai című dolgozatában tett közzé -, Kadic Ottokár a város környéki bükki barlangokat kutatta fel abból a célból, hogy feltárásuk lehetőségeit fölmérje. 6 Kadic még 1906 őszén hozzálátott két barlang - a forrás-völgyi Kecske-lyuk és a Büdös-pest ásatásához. E munkálatok azonban nem hozták meg az olyannyka várt eredményeket, nem sikerült az ősember nyomára bukkanni. Ezért Kadic Herman Ottó javaslatára megkereste a környék legnagyobb karsztos üregét, a Szeletát, amit a pokhisztor tudós még pókászati tanulmányai idejéből - jó néhány évvel korábbról — kitűnően ismert, s 1906. november 14-én megkezdte ott a próbaásatásokat. E munkálatok eredményeként 1907 tavaszán bukkantak napvilágra az őskőkori Szeleta-kultúra hamarosan világhírűvé vált kovakő lándzsahegyei. Ezúttal a korhatározást eldöntő jégkori ákatmaradványok, a barlangi medve csontok kíséretében. Arról, hogy mennyke egyedüláüó kőszerszám-leletekre bukkantak a Szektában, s hogy úttörő kutatóinknak mennyi nehézséggel kekett megküzdeniük ahhoz, hogy eredményeiket az európai szakkutatás közkincsévé tegyék, álljon itt a következő tanulságos példa. 1908 tavaszára, amikor második éve folytak már a szeletai ásatások, Kadic Ottokár kiküldetést kapott Bécsbe, hogy tanulmányozhassa az ausztriai és morvaországi ősember hagyatékát, és kikérje két kokégája, Hugo Obermaier és Szombathy József professzor véleményét a Szeleta leletekől. E célból magával vitt onnan egy válogatott kőeszköz-sorozatot. A szeletai paleoktok fogadtatása azonban a várakozással szemben, ugyancsak furcsán alakult. Erről a következőket írja Kadic: )y A szeletai paleolitékkel különösen OBERMAIER foglalkozott behatóan, aki ezeket régészeti szempontból egytől-egyig meghatározta 6 PAPP 1907.
