Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

megszerveznie az addig Szegedre helyezett kolozsvári egyetemet. Ezért is kell megőriznünk Sándor István és György Lajos emlékét is, hiszen büszkék lehetünk gimnáziumunk egykori tanáraira. A továbbiakban arról a két gimnáziumi tanárról szeretnék szólni, akik a matyóság néprajzához, múzeumunkhoz igen sok szállal kötődtek. Dala Józsefnek pedagógusként hányatott sors jutott. Részben szelíd egyénisége miatt, de a jelentősebb ok szakterületében, a művészettörténet, a rajz oktatásában keresendő. Az 1950-es évek ideológiája, oktatáspolitikája ezeket a tantárgyakat ellehetetlenítette. Kényszerűségből tanította az ábrázoló geometriát is. Kiemelkedett azonban festőművészi tehetségével, a matyó hagyományvilág értékeinek felfedezésével és felmutatásával. (Pl. a Matyóföld - a híres Mezőkövesd című könyve, 1941.) Nem túlzás talán, ha Dala festőmüvészetének gyökereit, éppen úgy mint Takácsét, Bartók és Kodály népzene ihlette zenei alkotómüvészi munkásságához hasonlítjuk. A matyó népművészet - a viselet, a matyó hímzés, matyó rózsák színpompája, formagazdagsága - úgy jelent meg vásznaikon, mint a népdal, népzene a Háry Jánosban, vagy a Concertóban. (Takács Istvánról most azért nem szólok részletesebben, mert a Takács Alapítványnak több mint 10 éves megalakulásától művészetének teljes feldolgozása a feladata, és a Takács-Galéria máig elmaradt létrehozása, ahol a Dala-müvek is helyet kapnak majd.

1 ) Lukács Gáspár, a matyó származású gimnáziumi tanár ugyan szépirodalommal nem kísérletezett, de matyó tájnyelvi, nyelvészeti, népzenei tanulmányai jelentősek. A Matyóföld című periodika főmunkatársaként számos tanulmánya, jegyzete jelent meg. Már nyugdíjasként igazgatta a Matyó Múzeumot. Ebben a korszakában sokat foglalkozott a gyakorlatban, de írásban is a mezőkövesdi tájházak, a népi építészeti emlékek sorsával, megmentésük lehetőségével. A tudományokban, a különböző művészeti ágakban való jártasságát muzeológusként is eredményesen kamatoztatta, a több nyelven való múzeumi tárlatvezetései emlékezetesek. A múzeum látogatottsága az ő idejében jelentősen megnövekedett. A matyó néprajz, népművészet kiemelkedő kutatói, ismerői voltak Herkely Károly (1916-1942) etnográfus, Sárközi Zoltán (1922-1997) levéltáros és Fügedi Márta (19492000) néprajzkutató, egyetemi oktató. Fügedi Mártát szoros szálak fűzték Mezőkövesdhez. A fiatalon elhunyt néprajztudós munkásságának középpontjába nem véletlenül került Matyóföld. A korábban élt nagy néprajzosaink, Istvánffy Gyula, Györffy István, Kóris Kálmán után, talán ő tett legtöbbet a matyóság hagyományvilága, a matyó népművészet tudományos feldolgozásáért, népszerűsítéséért. Eszmei irányítója, gyakorlati munkása volt az Országos Kis Jankó Bori Hímző Pályázatok és kiállítások szervezésének, megtervezésének. Ma alapműnek tekinthetjük a Mítosz és valóság - a matyó népművészet című tanulmánykötetét, ami 1997-ben jelent meg a Herman Ottó Múzeum Officina Musei sorozatának 6. köteteként. Szeretetreméltó és segítőkész volt a matyósághoz, a mezőkövesdi emberekhez való kapcsolatában. A „szakma" életében öt tartotta mértékadó néprajztudósnak Matyóföld-ismeretben. Korai halála nagy veszteség. Gazdag néprajzi hagyatékának rendezésére, gondozására örököse megállapodást kötött Mezőkövesd Város Önkormányzatával. Herkely Károly a 20. század első felében kiemelkedő kutatója volt a matyó népéletnek, a matyóság néprajzának. A mezőkövesdi matyó nép élete című, 1939-ben megjelent tanulmánykötetét ma is alapműnek tekintjük. Monografikus igénnyel valósághű 12 BÁN 1996. Takács István