Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
Zsuzsója meg vígan önti a kancsóból a kerti bort." Kép csak a korábbi, az 1885-ös szobabelsöröl maradt fenn (1. kép). 9 Ez egyrészt azt mutatja, hogy a beállított jelenet valamennyire más volt, mint a későbbi, hiszen itt nem borozgató vendégeskedőket látunk, noha a sziráki figurák mint látogatók ötlete itt is feltételezhető. Másrészt a felvétel valamennyire jelzi a mezőkövesdi szoba berendezését, ami azonban másodlagos a viselet prezentációjához képest. A Néprajzi Múzeum 1898-ban megnyílt kiállításán tehát - az egyszerű összevetés alapján - annak idején kiválasztott három matyó alakot vették át, ám a házberendezés mintegy 400 tárgyából ekkor még alig tudtak valamit bemutatni. A fennmaradt tervekből, szűkszavú leírásokból azt is tudjuk, hogy az 1896-os néprajzi faluban a mezőkövesdi ház új típusú és az akkori településre, építkezésre jellemző épület volt, melyhez melléképületek - tüzelős ól, hidas - is tartoztak. A kiállításnak ez a vonása a néprajzi tárlatok egyik, szinte örökzöld dilemmájának körébe vág: mit is kell egy kiállításon bemutatni? A korábbi korszakok emlékei vagy a kortárs viszonyokra jellemző jegyek a fontosak? Miben is áll az etnográfiai jelleg? Az új típusú mezőkövesdi gazdaházzal szembeállítható az ennél régiesebb ház, az „üstökös" vagy „buggyos" jelzővel illetett építmény. ,Ez a ház - írta Herman Ottó 1901-es mezőkövesdi látogatásakor naplójában -, mely a népnél kegyelet tárgya, és egyike a legtipikusabb és becses népies építményeknek, világosan megvádolja az ezredéves kiállítás »neprajzi falujanak« tervezőit. Kik oly házat tulajdonítottak a matyóknak, aminőt ezek csak 10-14 év óta építenek, s amely minden etnográfiai érték nélkül való pallér- és ácsmunka." 10 Herman emiatt már korábban is kritizálta a kiállítás néprajzi faluját. Míg tehát a kiállított viselet archaizált, mert a már enyészőben lévő öltözetet mutatta, az építkezési mód a keletkezőt, az éppen jellemzőt képviselte. A Néprajzi Múzeumban „felállított" s a közönségnek megnyitott néprajzi anyagban tehát a századfordulón még kevés Mezőkövesdről származó tárgyat lehetett látni. Minden valószínűség szerint az 1903-ban Miskolcon, a Borsod-Miskolci Múzeumban kiállított mezőkövesdi szobabelső, és az itt is megjelenő két, viseletes bábu - legény és leány - gazdagabb anyagot jelentett. A gyűjteményt Mezőkövesd városa ajándékozta a miskolci múzeumnak, mely megalapozta az intézmény néprajzi gyűjteményét. A miskolci Matyó szoba jellege, az elrendezés és a bemutatás módja a nagy kiállításokat idézi: a teljes szobabelső és az abban elhelyezett, az ünnepi viseletet bemutató, élethűnek tekintett alakok technikáját." Négy néprajzi kiállítást idéztem fel a (néprajzi) muzeológia alakulásának gyermekkorából. Ezeket az első kísérleteiként is felfoghatjuk annak, hogy miként igyekeztek elődeink különböző területek, települések eltérő jegyekkel bíró népességéről tárgyak s kiállítási eljárások segítségével képet alkotni. Több-kevesebb azonossággal máig érvényes megoldásokat láthattunk, melyek ily módon nem csupán a tudománytörténet szempontjából tanulságosak. Hogyan is tudjuk tehát a felvillantott megoldásokat jellemezni és általánosítani? Az egyes kiállításokon tárgyak sajátos elrendezését láttuk, más szóval a tárgyak valamilyen új - mert nem az eredeti használat körülményei között lévő - kontextusát. 8 KOVÁCS 18%: 263. 9 A kiállítási jelentésből származó kép közismert, legutóbb újraközölte FÜGEDI 1997: 9. 10 A naplórészletet közli HERMAN 1983: 131. " A miskolci Matyó szoba berendezését Leszih Andor, a múzeum igazgatója ismertette a Miskolci Naplóban; részletcsen idézi FÜGEDI 1997: 119. A néprajzi anyag prezentációjának „világkiállítási modelljéhez", a parasztszobák mint kiállítási egységek kérdéséhez vö. DENEKE 1971.; STOKLUND 1999.; WÖRNER 1999.
