Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

ÚJVÁRI MÁRIA 9\(éprajzi ttTCtiliák^ tárolása, Konzerválása és kiállítása* „Mi a népviselet? Röviden szólva, a viseletnek olyan fajtája, amely egy adott nép körében az általános divattól többé-kevésbé eltér, bizonyos területhez van kötve, múltja van és többé-kevésbé állandó. A divatban a jelen szelleme, ízlése nyilvánul, mely holnap gáncsolja és eldobja azt, a mit tegnap teremtett, míg a népviseletben a múlté, az állandóságé, mely egyben a jövő számára is dolgozik. Igazi népviselet az, melynek minden darabját a nép maga csinálja, az tehát a legszorosabb kapcsolatban van a háziiparral." „Női kézimunkák alatt értjük mindenfajta szövetek (vásznak, szőnyegek, takarók, kötések, csipkék stb.) előállítását s ezek kidolgozását, kivarrását, a mit közönségesen is annak szoktunk mondani. Ezek, alkalmazásukat tekintve, két osztályba sorolhatók: egyikbe tartoznak azok, melyek a ruházat egyes darabjait szolgáltatják, ...a másikba pedig azok, melyekkel házi kényelemre, lakásberendezésre szolgáló tárgyakat állítanak elő..." E két idézet Bátky Zsigmond 1906-ban megjelent müvéből való.

1 Amikor népviseletet és kézimunkákat említ, akkor azokról a tárgytípusokról szól, melyeket ma összefoglalóan néprajzi textíliának nevezünk. Ezek a textilfajták legtöbbször természetes szálas anyagokból készültek (cellulózalapúak: len, kender, pamut; fehérjealapúak: gyapjú, kecskeszőr, nyúlszőr; hernyószál alapú: selyem), de már nagy számban találunk mesterséges anyagból (viszkóz, műselyem, poliészter) készült textíliákat is a néprajzi gyűjteményekben. A leggyakoribb azonban a vászon, a gyapjú és a szürposztó. A magyar néprajzi anyagban gyakoriak a vegyes összetételű szövetek, pl. Erdélyben a festékes kilim szőnyegek, melyek láncfonala kenderfonal, vetüléke házilag font és növényi színezékkel megfestett gyapjú. A gyapjú a viseleteknek is gyakorta alapanyaga. Ilyenek: a szűr, szürujjas, guba, a székely harisnya, a férfi felsőkabát, női harisnya, vállkendő. A házi vásznat egyaránt használták viseletek készítéséhez, a háztartásban és a gazdasági életben. Mellettük egyre növekvő arányban megjelentek a manufakturális előállítású anyagok (vásznak, gyolcsok, kékfestő, posztófélék), majd a 19-20. században a gyári kész anyagok. Ezeket már rőfösök árusították, kínálatuk meghatározó volt a viseletek alakulásában. A 18. századtól a vásznat kiszorítja a „tarka" kartonféle, mely a női viseletek legfőbb alapanyaga lesz.

2 Ugyanettől az időszaktól a díszítmények is megszaporodnak: selyemszalagok, fémszálas sújtások, zsinórok, gyöngyök, selyemvirágok, viaszcsokrok jelennek meg a népi viseleteken. Új technikákat vesznek át az úri viseletkészítőktől, a gombkötő, zsinórkészítő, fejkendőkészítő, hímző, drukkoló, selyemkendőrojtozó mesterek termékei széles körben elterjednek. Színesebbé, összetettebbé, ugyanakkor számunkra nehezebben megőrizhetővé válik a néprajzi anyag. A textilek és viseletek a múzeumok talán legkényesebb tárgyai közé tartoznak. Rendkívül sérülékenyek, ezért kezelésük, mozgatásuk, raktározásuk tervszerűséget és * Az előadás szövege megjelent a Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely) által kiadott kiadványban. Vö. ÚJVÁRI 2004: 57-63. 1 BÁTKY 1992. 2 Ezt pontosan tudjuk a váci Fehérek templomának kriptafeltárásánál előkerült leletekből. L. RÁDULY 1999:21-27.