Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
élő népművészetének..." 3 Az 1950-es évektől Fél Edit, Hofer Tamás, Domanovszky György népi kerámiai, és Manga János faragásról, pásztorművészetről szóló tanulmányai, könyvei foglalkoztak érdemben az egyéni alkotók személyiségének megismertetésével (LI-LIV. színes kép). A Magyar Iparművészet Muskátli című mellékletében 1938-tól legjelesebb néprajzkutatóink írtak a mezőkövesdi népművészetről, és kiváló iparművészeink készítették el hozzá a megfelelő, sablonálható rajzokat. A magyaros öltözködés tervezésének legkiválóbb képviselője, Zsindelyné Tüdős Klára a Pántlika szalonban készült matyó jellegű öltözeteket kizárólag Mezőkövesden, Tardon vagy Szentistvánon hímeztette. A matyó viselet-hímzés fejlődésének útját követve megállapítható, hogy az új háziipari tevékenység az 1940-es évek elejére terebélyesedett ki, amit a II. világháború egy évtizedre megszakított. 1946-ban indult meg az újabb háziipari és tárgyi népművészeti munkák alkotási folyamata. Ez utóbbi sok tízezer embernek biztosított szűkös megélhetést. Az Országos Háziipari Tanács 1946-ban, a Népművészeti és Háziipari Vállalat pedig, mint jogutódja 1950-ben alakult meg. 1951-ben létesült a Népművészeti Intézet, a népművészeti hagyományok felkutatására és újraalkotására (jelenleg a Hagyományok Háza). A Művelődésügyi Minisztérium 1951. január 31-én kelt rendelete alapján csak márkázott árucikkeket lehetett forgalomba hozni. A bírálóbizottság tagjai a legkiválóbb etnográfusok voltak. A Magyar Néprajzi Társaság és a Népművészeti Intézet 1952-ben, Győrben megtartott tanácskozása új korszakot nyitott a népi iparművészet kibontakoztatásában. A főreferátumot Kresz Mária tartotta „Népi díszítőművészetünk fejlődésének útja" címen. 4 A tanácskozás előterjesztést intézett a kormányhoz, hogy létesítsenek olyan szervezeteket, alkossanak olyan rendeleteket, amelyek képesek az alkotó népművészek támogatására. 1953-ban megalakult a Háziipari és Népművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége (HISZÖV) és a Népi Iparművészeti Tanács (NIT). A NIT tanácsadó, bírálati és ellenőrző szerv lett. Külön kormányrendelet biztosította a Népművészet Mestere oklevelet, mely első ízben 1953. augusztus 20-án került kiosztásra a Parlamentben, a népművészet valamennyi szakágában. A népi iparművészetnek is voltak előzményei, a 19. század végi „nemzeti háziipari" szervezetek tekinthetők annak. A II. világháború után új helyzet teremtődött a népi díszítőművészet számára. A múzeumi textilgyüjtemények őrzik az elmúlt századok legszebb díszítőművészeti darabjait, és ezek alapján készültek a mai népi iparművészet legjelentősebb alkotásai. Minden nemzedék szükségét érzi, hogy a hagyományos tárgyak újraalkotásának megjelölésére új elnevezést keressen. A művészi eredmények nehéz körülmények között születtek. Ha a technikai tudást át is tudta adni az idősebb nemzedék, az eredeti, a „tiszta forrás" a 20. században már nem volt olyan alkalmas a merítésre, mint a másodlagos források, a könyvek és a múzeumok. Domanovszky György A népi iparművészet korszakai című tanulmányában fejtette ki, hogy 1945 után általánosan elfogadottá vált, a népművészet alatt a parasztmüvészetet kell érteni. 5 Ennek alapja a közösség diktálta hagyomány, így magától értetődő, hogy az maga is elfogadója, illetve elutasítója volt az újabb törekvéseknek. A paraszti művészetnek ez a formája már a 19. század nyolcvanas éveitől erősebben fellazult, a hagyomány irányító szerepe egyre kevésbé hatott. Ugyanakkor alakulnak ki újabb formák is - pl. 3 PALOTA Y 1948. 4 KRESZ 1952: 10-43. 5 DOMANOVSZKY 1976: 9-14.
