Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

mondanak. De anyit tudtak ezek is mint amenyit én tudok egyéb annyi let még biztosab hogy az egyik tag 73 éves néni aszt mondta hogy az édesanyának is ki volt fúrva a füle mert gyenge szemű volt, [...] mint ahogyan mán irtam a legmódosabb gazda sem tet volna a lánya fülébe fülbevalót disznek, mert ha a szeme sosem fájt de ara mán rámondták oh ez is fájós szemű csak nem veszitek el de ahogy a matyó ruhát elhagyták ez a hiedelem is elmaradt. Bezeg hordták mihent a matyót levetetek rögtön furata a fülét, most mán aszt hiszem van mit olvasnia édes Terkám..." A levélben kis kartonlapra voltak varrva a látás élességét javító célzattal, rejtetten viselt, kenderfonalra fűzött gyöngyös fülbevalók. A levélíró magyarázata szerint „a saját készítésű fülbevalók így néztek ki volt olyan nagyon sok aki ilyen fülbevalóval ment férjhez de csak szegény lány." A borítékra is került megjegyzés: „ejnye ejnye elfelejtetem pénzérmét it csak a teknő áruló cziganyoknak látunk a fülikben."

77 Gari Takács Margit nemcsak a muzeológusok kérését iparkodott teljesíteni, hanem a maga által fontosnak tartott tárgyakat is igyekezett megszerezni, a szükséges információkkal ellátva. Tevékenysége során többnyire használatból kiemelt dolgokat juttatott a gyűjteménybe, de a nagy összetartozó egységek kiválasztásakor a múzeumból kapott megbízatásának elvégzéséhez vállalkozott a régi ruhadarabok korabeli kelmékből, hiteles formában való újravarrására is. Áldozatkész munkája nélkül nem jöhetett volna létre a Néprajzi Múzeum Textil- és viseletgyűjteményének reprezentatív mezőkövesdi korpusza. (A továbbiakban, ha a meghivatkozott tárgy az ő szerzeménye, akkor személyét a zárójelben a ltsz. után G. T. M. betűk jelzik.)

78 Gari Takács Margitot a helyi közösség is megbecsülte, hiszen rábízták a Kis Jankó Bori emlékház gondozását, s a híres népművész szellemi örökségének folytatójaként ő vált a mezőkövesdi paraszti kultúra élő forrásává és reprezentánsává.

79 Fél Edit e kedvező lehetőségeket kihasználva váltotta valóra nagyszabású terveit. Elképzeléseit két fő célkitűzés vezérelte. Egyrészt a kor politikájának romboló hatásától hajtva sürgetőnek érezte, hogy az eltűnőben lévő paraszti életet minél szélesebb körűen, minél szemléletesebben megörökítse. Ezért gyűjtött funkcionálisan összetartozó, térben és időben egyszerre megjelenő együtteseket, amelyekhez a legtágabb értelemben vett életképszerü jelenetek, valamint teljes szobabelsők és komplett öltözetek tartoztak. Másrészt, a nemzetközi etnológiai irányzatok hatására a tárgyak és tárgyegyüttesek kommunikatív tartalmának a megragadására törekedett, hiszen az anyagi kultúrának ezen kis részecskéi nemcsak egy fejlődési fokot és esztétikai értéket képviseltek, hanem a létrehozó közösségüktől kapott jelzéseket is hordoztak. E kettős szándékának megfelelően természetes volt, hogy a nemrég még viruló és a szeme láttára felbomló tradicionális paraszti világ szorításában elsősorban az emlékezetben elevenen élő közelmúlt, azaz az 1920-as és az 1950-es évek közötti időszak műveltségének megmentésére vállalkozhatott. Fél Edit az általa kiválasztott nevezetes népművészeti központokban, mint például Kalotaszentkirályon végzett „mélyfúrás"-t, de egy adott településen a gazdasági, társadalmi viszonyoknak az életmódban, azon belül a textil- és viseletkultúrában is megmutatkozó jelzéseit legsokoldalúbban mégis a mezőkövesdi gyűjtéseivel fejezte ki, nemcsak az egyén, hanem a társadalmi csoportok oldaláról is. Gyarapításaival ugyanis életképszerűen megjeleníthetővé tette a mezőkövesdi hétköznapok és ünnepek néhány NM ltsz: 70.84.1-7; G. T. M. 78 Fel Edit nyugdíjazása után is került a múzeumba Gari Takács Margit közvetítésével egy olyan tárgycsoport, amely egy jógazda egyedüli lányának ruhatárából a legkésőbbi stílust reprezentáló hat ünnepi öltözet alap darabjait tartalmazza, az 1940-es évekből. (NM ltsz.: 76.127.1-18; G. T. M.) 79 FÜGEDI 2001: 65.