Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

Vilma) segítették. A leggyümölcsözőbb támogatást, a helyi társadalomba való beilleszkedésük révén a helybéli parasztemberekből kinevelődött gyüjtőgárdától kapta, amely utasításai szerint kutatta fel a keresett dolgokat. Mezőkövesden ezt a szerepet Simon Istvánné Gari Takács Margit (1907-1998) töltötte be, aki Fél Edit legkedvesebb adatközlöjeként és gyűjtőjeként több évtizeden át fáradhatatlanul szállította a tárgyakat a múzeumba. A zsellércsaládból származó Gari Takács Margit az ún. Szegényzugban nőtt fel. Apja summásként Magyarországon, majd kivándorlóként hét évig Amerikában kereste a család kenyerét. A famíliából először nővérére, Gari Takács Pannára figyelt föl Györffy István révén a néprajztudomány, mert kísérletező kedvű, az újra fogékony, ügyes varróasszony hírében állt. Az iskolában tanult horgolásmintákat sajátságos ízléssel alakította tovább, és ő fejlesztette ki az ingujjvégeket és kendöszéleket ékesítő jellegzetes matyó horgolást. Az olcsóbb, jól mosható kartonkelméből a szomszéd falubeliektől ellesett formára varrt blúzféle ujjasa, a „ráncika" a summásoknak szánt újítása volt. 0 hozta divatba a minta kihímezése helyett, annak körvonalai mentén varrógéppel „nyargalászott" díszü „gépelt surcot". 1919-ben készítette az első példányt próbaképpen a summásnak álló testvére számára. Majd az így kicirkalmazott, gyakran mellrésszel is ellátott kötényeket a férfiak után a nők, a szegények után a gazdagok is megkedvelték, és használták az 1930-as évek végén hétköznap, vasárnap, s jelesebb alkalmakkor.

74 Panna húga, Gari Takács Margit a szegény asszonyok sorsában osztozott, hiszen hosszú éveken át járt summás munkára és gyermekek sorát nevelte fel. Eleven, kiegyensúlyozott személyiségével, a hagyományok megőrzése iránti elkötelezettségével, kitűnő kapcsolatteremtő készségével emelkedett ki a közösségéből. Elénk fantáziáját, mély beleérző képességét és kifejező előadásmódját Sándor István A mesemondás dramaturgiája című tanulmányában, fényképsorozatban is megörökítette.

75 Fél Edit így emlékezett vissza első találkozásaikra: „1952-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban munkaközösség alakult Mezőkövesd és a szomszédos községek vizsgálatára. Ennek magam is tagja voltam, s főleg a paraszti gazdálkodásról, a különböző társadalmi típusok életformájáról, a családszervezetről, erkölcsről és világképről gyűjtöttem adatokat. Ekkor ismerkedtem meg Gari Takács Panna asszonnyal, akinek lángoló hite, égi látomásai ugyancsak megragadtak. S ha a múzeum nem is folytatta a gyűjtést a városban, én nem hagytam abba [...]. Panni asszony húga, Margit akkor még adatközlőnek fiatal volt, de megfogott rokonszenves lénye. A nagy szegénység, amiben családjával élt, arra késztetett, hogy segítségére legyek. Helyszíni gyűjtőt neveltem belőle a Néprajzi Múzeum számára. Az évek folyamán kitűnően megtanulta a hiteles adatok felkutatását a gyűjtött tárgyakról. Margit nehezebben oldódott fel, de az évek, évtizedek folyamán megosztotta velem gondjait, s neki is »lelki testvere« lettem, akárcsak korábban nővérének."

76 Fél Edit a hagyományokat jól ismerő, elhivatott és kitartó segítőre talált benne. Gari Margit munkamódszerét jól példázza az alábbi levélrészlet, melyet 1970-ben a hozzá fülbevaló-viselés ügyében kérdőívvel forduló Horváth Terézia muzeológusnak írt: „Dicsértesék a Jézus Krisztus - kedves Terikém a levelét megkapva már válaszolok is ma épen vasárnap van a hónap utolsó vasárnapja épen ősze jötek a rozsafüzér végzésére az aszonyok mert hozánk járnak a rózsafüzér végzésre minden hónap utolsó vasárnapján, hát én megkérdeztem tőlők hogy ki mit is HERKELY 1938: 169. GYÖRFFY 1956: 91., DAJASZÁSZY 1959-1961: 98., HERKELY 1939:77. SÁNDOR 1965. FÉL 1985: 865.