Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
tömegben, lehetetlen, hogy keleten - Perzsiában nem képzelte volna magát. [...] Végtelen kincs van elrejtve nemes Mezőkövesd városában és jóformán még máig alig van felfedezve [...] szépsége gyakran vetekedik a kalotaszegiekkel". 16 Kalotaszeg és Mezőkövesd elhíresüléséhez jelentősen hozzájárult a helyi értelmiségiek szerepvállalása is (Gyarmathy Zsigáné, ill. Morvay János és felesége, Dienes Hona), akik a kor szellemi mozgalmait megérezve nemcsak felismerték, hanem anyagi áldozatoktól sem visszariadva népszerűsítették közösségük népművészetét. Igyekeztek értékeiket a tudományos és művészeti élet vérkeringésébe, a közgondolkozásba beépíteni. Törekvéseik érvényesítésére a nagy nemzetközi és az országos kiállítások nyújtottak alkalmat (1885., 1896.). Eredményességükhöz hozzájárult, hogy ebben a tevékenységükben a korabeli társadalmi és politikai elit támogatására is számíthattak (1911: budapesti operabál). A kalotaszegi, majd a matyókultusz amellett, hogy népművészetüket idővel árucikké tette, amelynek megvoltak az árnyoldalai, hiszen kialakított egy hagyományoktól eltávolodó, kevesebb műgonddal készített kereskedelmi stílust, ugyanakkor azzal a jótékony hatással is járt, hogy a helyi közösséget öntudattal töltötte el, s így meghosszabbította tradicionális műveltségük további fennmaradását. 17 „Felfedezésük" azonban nem maradt visszahatás nélkül. A mezőkövesdiek vonatkozásában elgondolkoztatóak azok a tények, hogy amíg a fiatal nők az 1890-es években a felsőszoknyájuk alá pendelyt, három-négy, csak szőrszalaggal szegett alsószoknyát, és egy fodros „hendergőt" vettek, addig a 20. század elején a már csak két-három alsószoknya mindegyike dús fodrot kapott, amivel még jobban hangsúlyozták a kor polgári divatjának megfelelő harang alakú sziluettet. Az 1910-es évektől egyre népszerűbb, vállkendő nélkül viselhető, testre szabott, karcsúsított blúzféle ujjasok ugyancsak a karcsú, nyúlánk megjelenést fokozták. A férfi viseletben pedig éppen a 19. század vége az az időszak, amikor az ünnepi használatban, mint egy újabb díszíthető felület, feltartóztathatatlanul elterjedt a díszes sure (kötény) viselése. 18 A 19. század végén a boltokban méterszámra megvásárolható, gyári fémszálas csipkék, rojtok, gyöngyös-fiitteres zsinórok, paszomántok pedig a polgári divattal szinte egy időben indultak hódító útjukra a matyó ruhadarabokon, majd a sors fintoraként itt zajlott le ezeknek a ,,ragyogók"-nak a harca a kézi hímzésekkel, s zárult a gyári díszek vereségével. 19 Ezek a korszakot át- meg átszövő jelenségek hatással voltak a Néprajzi Múzeum anyagának gyarapodására is. Szinte sorsszerű véletlennek tekinthető, hogy a textil- és viseletgyüjteményének első kalotaszegi darabjai a bécsi világkiállítást előkészítő gyűjtésből 1873-ban, az első mezőkövesdi matyó tárgyak 1890-ben, míg a későbbiekben nevezetessé váló Sárköz első kollekciói 1900-ban kerültek be, ugyanolyan egymásutánban, mint ahogyan ezeknek a vidékeknek a kiemelkedése lezajlott, és az első részletesebb néprajzi leírásai napvilágot láttak. 20 A Néprajzi Múzeum Textil-és viseletgyűjteményének történetében az első mezőkövesdi matyó tárgygyarapítási terv az 1885-ös budapesti Atalános Országos Kiállítással kapcsolatosan merült fel, ugyanakkor, amikor sajátos népművészetükre is először vetődött fény. A tárlat a magyarországi háziipar sokszínűségét tizenöt különböző vidékről származó enteriőrben jellegzetes helyi viseletbe öltöztetett bábuk kíséretében mutatta be. Közöttük a Borsod megyei szoba „ellentétes ruházatú csoportjával", a felső-borsodi l6 LESZIH 1904. 17 FÉL-HOFER 1979: 29. 18 1STVÁNFFY 1896: 80, 82., GYÖRFFY 1956: 98, IV, VIII, XV. kép. 19 DÓZSA 1982: 1 18. 20 JANKÓ 1892., ISTVÁNFFY 1896., KOVÁCH 1907.
