Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
szerényebb megjelenésű borsodszirákival és az alsó-borsodi legcifrább mezőkövesdivel „hatott a szemlélőre". A mezőkövesdi népviseletet egy dolmányos vőlegény és egy „élénk színekkel, gazdag kivarrásokkal és ékesítésekkel" „keleties tarkaságot eláruló" menyecskealak képviselte. 21 A kiállításról fennmaradt fekete-fehér fényképfelvétel tanulságos a téma szempontjából, hiszen a férfialakon „vágányos kalap", lyukhímzéses lobogós ujjú ing, a korszakra jellemzően díszes kötény nélküli bőgatya, valamint a feketénél valamivel világosabb tónusú, talán középkék alapszínű zsinórrátétes dolmány van. A díszes menyecskefőkötős női bábut pedig „dudoros" ujjú ingvállba, gyári kelméből készült vállkendöbe, szoknyába, és majd teljesen körbeérő bőköténybe bújtatták. Az enteriőrben elhelyezett, gyári pöttyös kelméből varrt terítővel letakart, felvetés nélküli ágy, és a falakon az ablakok alá-fölé felerősített, valamint a székre odavetett hímzések azt mutatják, hogy a rendezők a dekorativitást előbbre helyezték a valósághűség nél. 22 A falon és egy széken kiállított hímzett díszlepedővég-töredékek közül három a helyi szabadrajzú rozettás-„cipés" régies típust, egy pedig a matyóknál is használt, felvidéki eredetű kakasos mintájút képviseli. A borsodi szoba anyaga a Néprajzi Múzeum Adattárában őrzött kézirat szerint „legnagyobbrészt" a létesítendő Kereskedelmi Múzeum számára „a Keresk. Miniszt. által megvétetett"; a többi, „Dr. Kovács Gyula [miskolci kereskedelmi és iparkamara akkori titkára] által a megvásárlottakon kívül tulajdonát képező tárgyak" a „néprajzi múzeumnak" átadásra kerültek „végképp". Az iratra rávezetett későbbi feljegyzés viszont arról tudósít, hogy „A Keresk. miniszt. biztosnak erről semmi tudomása sincs", s a Néprajzi Múzeumnak átadott borsodi tárgyaknak sem a leltárkönyvben, sem a műtárgyak között nincsen nyoma. 23 Mezőkövesd gazdag népművészetének feltűnése nem sokkal később a gyűjtemény tényleges gyarapodásában is éreztette hatását, hiszen Xantus János 1890-ben és 1891ben Brinza Máriától megvásárolta az első matyó textíliákat és viseletdarabokat. A Néprajzi Múzeum Textil- és viseletgyűjteményében a sort egy „hímzett ünnepi főkötő tokk" nyitotta meg, amely megnevezés alatt ma egy receháló zacskó található. 24 Párdarabját, a „hétköznapi főkötő tokk"-ot Györffy István 1921-ben dokumentálás nélkül kiselejtezte. 25 A harmadiknak bejegyzett „magyar hímzett ablakkendő" eredetileg egy férfiing lobogós ujjának darabja volt, amelyet, miután az inget elnyűtték, gyakorta alkalmazott módon függönyként hasznosítottak. Ez a szerény piros-kék pamutfonalas hímzésű töredék másodlagos funkciójában őrzi az ingdíszítések legkorábbikát (2. kép). 26 A múzeumi törzskönyv szerint „az osztály rendes gyüjtőjeként" bejegyzett Brinza Mária tulajdonképpen néprajzi objektumokra szakosodott kereskedő volt, aki az ország számos pontjáról szállított portékát a múzeumnak. A tőle vett 28 műtárgy többsége a matyó népművészet és viselet története szempontjából értékes kordokumentum, ami arra utal, hogy Brinza Mária valószínűleg a múzeumi szakemberek útmutatása alapján vásárolta fel a tárgyakat. 27 Behozott darabjai között egy hímzett legénying, két, névvel, illetve névvel és évszámmal ellátott keresztszemes hímzésű vászonkötény, egy gyapjúfonallal hímzett, „1888 KÉSZITÉ GÁL ERZSÉBETÉ" felirattal ellátott kötény; továbbá egy gazdagon zsinórozott és ólompitykékkel kirakott dolmány, és egy pompásan díszített gyermekmellény 21 HERICH 1886: 500, 505. "HERICH 1886. VIII. tábla. 21 Néprajzi Múzeum Irattár (továbbiakban NMI) 3/1885., SASVÁRI 1896: 69. 24 NM Itsz.: 3949 25 NM Itsz.: 3950 26 NM Itsz.: 3951 A tanulmányban közölt tárgyfelvételeket Roboz László és Sarnyai Krisztina készítette. 27 NM Itsz.: 3949-3956, 3959-3968, 4180, 4500^1503, 4576-4579, 4585
