Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
a Malonyay-kötet bevezetőjében is. 7 A „Kalotaszegi varró lányok" című rajz a monogram és az évszám szerint - ZI, 1905 - Zichy István alkotása. Ezzel kiegészíthetjük a Malonyay-kötetben illusztrációval szereplő művészek sorát, hiszen a kötet bevezetőjében a rajzoló művészek között nincs feltüntetve Zichy István neve. A művész életében a következő vidéki tartózkodást 1906 nyarán a mezőkövesdi tanulmányút jelenti. Erről az útról a Néprajzi Múzeum adattárában három, női viseletet ábrázoló, vászonra festett olajkép maradt meg (R.3862 - 3. kép, R.3932 - 4. kép, R. 3931 - 5. kép), de egészen biztosan nem csak ezeket készítette a művész. ,Azt hiszem még 1906 nyarán mentem pár hétre Mezőkövesdre. Mivel szándékomban volt, hogy onnan a vidéket is bejárjam, kerékpáromat is magammal vittem. (...) A kövesdiekkel soha sem tudtam olyan közvetlen baráti viszonyba jutni, mint a körösfőiekkel. Hiába, azért én is csak nadrágos voltam. Aztán a kövesdi legények illemszabályai a körösfőieknek épp ellenkezői voltak. Kövesden az olyan legényt, aki nem verekedett semmibe sem vették. Egy-egy utca legényei, hatalmas botokkal felfegyverkezve jártak éjjel a helységben, és ha a szomszéd utca legényeivel összetalálkoztak, akkor megindult a harc, szabály pedig az volt, hogy meni az a legény aki üt, hanem az aki bírja<. Ha mégis sikerült volna a legények bizalmát annyira megnyernem, hogy maguk közé bevegyenek, akkor a verekedésben is részt kellett volna vennem. Ehhez pedig mcir igazán nem volt kedvem. Különben a legények szinte nőiesen agyoncicomált viselete sem csábított arra, hogy közéjük beöltözzem. A női viselet - bár a kalotaszegihez képest az is tarka volt - mégis sokkal nemesebb, stílusosabb volt a férfiakénál. A fiatalasszonyok hétköznap viselt sűrű nagyrojtos fej és vcillkendői, az. ünneplőbe viselt fejkendő, amelyet halhéj [merevítő halcsont] tartott el ívben az arctól, a deréktól egyenesen leeső plisszirozott >höndörgő<, amelynek alja hullámosan kiugrott és hullámozva kísérte viselője mozgását, ez mind rafinált ízlésről és stílusérzékről tanúskodott. Kövesdről Tardra és Szentistvánra is kirándultam, de ezekben a falukban sem tudtam a nép közt elhelyezkedni. Csak mikor már hazafelé indultam, és búcsúzkodtam kövesdi barátaimtól, akkor bíztattak azzal, hogy ha legközelebb eljövök, bármelyiküknél is fogok szállást kapni. Sajnos, többé nem jártam arrafelé és így nem tehettem próbára ígéretüket. Minél jobban megismertem a kövesdieket, annál kevésbé osztottam a köztük élő „intelligencia" róluk alkotott véleményét. Sok derék, egyenes férfias gazdát és sok kedves, finomérzésű asszonyt találtam köztük. Velem mindegyikük barátságos volt és azt hiszem, hogy a matyók akkori úrgyülöletét, a köztük élő nadrágosok rovására kell írnunk. Innen, ahol nagyon sok viselettanulmányt készítettem, Gödöllőre tértem vissza és időm nag y részét is ott töltöttem. " A napló alapján több bugaci tanulmányútra lehet következtetni, amelyekről sajnos szintén nem maradtak fent alkotások, azonban a leírások alapján ezek sem lehettek élményszegények. „Ha messzebbre mentem festeni, vagy egy cserényhez hívtak meg éjszakára, akkor kocsit kértein Miska bácsitól. Ez utóbbi esetben azért is, mert bort és szivart vittem velem. Az ilyen éjszakai meghívásokat nagyon szerettem. Méir a formálja is kedves volt. >Jöjjön ki estére, majd meghálhat a Sándor fiam tetves subéijábaiK, mondta Zubornyák bcicsi. De persze a suba tetves soha sem volt, mert a bugaci pásztorok nem tűrték meg az ilyen lakókat. A cserény, a pásztorok nyári táborozóhelye, négy deszka(régebben fonott) falból állt, amelyeken belül tüzeltek és főztek a pásztorok. A cserény egyik oldaléin keskeny félfedél volt, amely alatt a ládákat tartották. Előtte az >éigasfa< állt. Egy közepes nagyságú megcsonkított ágú fa, amelynek ágai és törzse le voltak hántva. Ha kérdeztem, hogy ez a fa mire való, úgy azt felelték, hogy „ez a cserény címere", MALONYAY 1907: 13.
