Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

dásakor vásárolhatta, hiszen nem tudunk arról, hogy valaha is visszatért volna a bányavárosba. (Naplójából tudjuk, hogy vidéki tartózkodásaikor szívesen vásárolt népviseleti darabokat.) A tárgyról elmondhatjuk, hogy ma is kiváló állapotban van, és a Néprajzi Múzeum Textilgyüjteményének egyik legszebb darabja. Önéletírásában tudósít arról is, hogy Kalotaszegen teljes férfi viseletet vett, és a ruhadarabok közül 1920-ban egy bőrmellest, 1940-ben pedig egy férfiinget az Országos Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tárának ajándékozott, amint azt a törzskönyv és leltárkönyv is bizonyítja. Sajnos, a 121092 leltári számú bőrmellesnek nyoma veszett, azonban a 136718-as leltári számú ing ma is megvan. A kézzel írott leltári kartonokat - a kézírás alapján valószínűleg Zichy István készítette. Ez azért is fontos, mert a két bőrmelles kartonjainak szélére nagyon szép rajzokat mellékelt a tárgyakról (2. kép). A vizsgált naplóban számtalan szép, népviseletekről készült leírást olvashatunk. Rendkívül érdekes a kalotaszegi női és férfi népviseletek leírása is. De olvashatunk az ónodiak, kecskemétiek, a bugaci pásztorok, palócok és a matyók népviseletéről is. Ez azt valószínűsíti, hogy a szerző rendszeresen vezethetett naplót, és a visszaemlékezés későbbi, 1940-es évek végi megírásához a korábbi naplóbejegyzések szolgáltatták az alapot. Felnőttkor Időrendben haladva, a vidéki helyszínek közül a körösfői tartózkodása következik, amiről korábbi írásaimban már részletesebben beszámoltam. Itt csak egy olyan naplórészletet emelek ki, ami azt bizonyítja, hogy milyen alaposan megismerkedett egy népcsoport, egy falusi közösség értékeivel, életmódjával. „Körösfő népének stílusérzéke nemcsak építkezésében és viseletében, de életformáiban is megnyilatkozott. Társadalmi szabályaik nagyon szigorúak, érintkezési formáik simák és kellemesek voltak. A durvaságot és több más vidék népénél, valamint akkor még a középosztálynál is gyakori duhajkodást, nemcsak lenézték, hanem meg sem tűrték. Ha valaki esetleg — ami ritkáin fordult elő — részegre itta magát és verekedni próbált, azt szépszerével félrecdlitatták. Akivel ez többször is megtörtént, azt már nem tartották rendes legény-, vagy embernek. De ez a szabály csak a falun belül volt érvényben. A körösfői legények sokat jártak munkára más helységekbe, olyanokba is ahol a verekedés virtus számba ment. Ott aztán — állítólag - nagyon kitettek a maguk és falujuk becsületéért. Nemcsak a nagy, ünnepélyes alkalmak, mint az esküvőknek és temetéseknek, hanem az élet minden apró mozzanatának, a köszönésnek, az étkezés rendjének meg voltak a maguk íratlan szabályai, és azokat mindenki szigorúan be is tartotta. Ha idegen ember került közéjük, aki ez ellen vétett, azt modortalan embernek nézték. Házigazdáim nagyon jó mestereim voltak, és tőlük az illemszabályokat, valamint a kalotaszegi tájszólást is hamar megtanultam. így aztán, miután a magyar parasztember gondolkodásmódját gyermekkoromtól fogvást ismertem, nem sok időmbe tellett, míg a körösfőiek teljes bizalommal bevettek maguk közé. De még egy lépést kellett megtennem, azt, hogy ruhában is hozzájuk hasonlóvá váljak. Ez is megtörtént. Szereztem néhány rend inget-gatyát, szép melyrevalót, egy bujbelét, pár csizmát és kalapot, de a kalapravaló gyöngyösbokrétát és a kivarrott fekete nyakravalót, már leánytól kaptam, mert ezeket venni szégyen lett volna. Most már bátran részt vehettem a vasárnapi táncban. " Ezekből a közlésekből azonban kimaradt egy érdekes momentum. A „gödöllői iskola" művésztagjai közül többen megörökítették Körösfőn a kapuk előtt varrogató lányokat. A varró lányok alakjának kompozíciós elemként való felhasználása megtalálható 6 G. SZABÓ 1998/a: 117-132., G. SZABÓ 1998/b: 17-18., G. SZABÓ 2003: 155-156.