Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

dús zöld lombjukat. Úgy, hogy ez a sokféle zöld, a közte világító kis kékremeszelt házakkal adta meg a vidék jellegét. Egy igen kedves becsületes magyar bányászcsaládnál volt lakásom. (...) A művészkolónia tagjai közül legtöbbet Ferenczy Károllyal jöttem össze. Eerenczy nemcsak jó festő, de művelt ember és - bár inkább szűkszavú - mégis kellemes társalgó volt. Házánál csendes, előkelő hang uralkodott. Rajta kívül leginkéibb még Grünvald Bélánál érintkeztem. Velük rándultunk fel egyszer a Rozscdyra. A Rozsály, a legtöbb nagybányai művész szemében, már nem csak egy bizonyos hegy, hanem a szépség, a magasztosság fogalmának jelképe volt. így minden okom meg lett volna arra, hogy csalódásra legyek elkészülve. De mégsem csalódtam. Pedig a kirándulás olyan kellemetlen kocsizással kezdődött, hogy erősen eltompította felvevőképességemet.(... ). A Rozsály tetejét hullámos zöld legelők és erdők borították. Amint egy ideig mentünk, vezetőnk megállított, és fütyülve, kiabédva jelezte közeledésünket, hogy a pásztorok kutyáikat idején lefoghassák. Mikor megnyugtató választ kaptunk, felmehettünk az esttenához. A juhok valahol kint legeltek és csak két bojtár fogadott, akik sötétszürke, kartonszerűen merev ingbe-gatyába voltak öltözve. Ingjük rövid volt. Úgy, hogy bőrtüszőjük felett még gyomruk egy darabja is kilátszott. A >fehérnemű< sötét színét és merevségét a lúgos zsírtól kapta, amiben kifőzték, hogy a férgek belé ne vegyék magukat. Ha már a két bocskoros pásztor is festői volt, még érdekesebbek voltak hatalmas fehér kutyáik. Firenzében, az Uffizi képtár emeleti bejárójánál láttam még ép ilyen nagy, örvös, farkasszerű kutyának a szobrát. Továbbmenve, erdőktől szegélyezett, zöld fűvel borított széles völgybe értünk, melynek hullámai közt egy tisztavizű patak ezüstös-kék szalagja húzódott. Ebben a völgyben negyvenhat esztendeje jártam, de ma is oly élénken áll előttem, mintha csak tegnap láttam volna. Ezért még több ludat, palettát és rázós szekeret is érdemes lett volna elszenvedni. " 2. kép. A Nagybányán gyűjtött női börmelles leltári kartonja Sajnos, a nagybányai képek közül egyet sem ismerünk, így nem tudjuk, milyen eredménye volt az ottani tartózkodásoknak, azonban a Néprajzi Múzeum textilgyűjteményébe 121091-es leltári számon bekerült egy nagybányai román bőrmelles, amit Zichy István 1920-ban ajándékozott a múzeum gyűjteményének. Ezt csak az 1901-es tartózko-