Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

6. Táplálkozás

A hordós káposzta levét vízzel felhígították, füstölt oldalast vagy szalonnaszeletkéket raktak bele, s főzés után berántották. Nemcsak ebédre, vacsorára, de früstökre is szívesen megették. Nagy fazékkal főztek mindig, hogy több napig eltartson. A kásáié régen köles, a 20. század elején pedig már rizskása leves neve. A hántolt rizst megfőzik, berántják, Jóféle borssal", köménymaggal, paprikával fűszerezik. A kolbászos lé hasonló módon készül, füstölt kolbász hozzáadásával. A kaszaié aratás, szénakaszálás idején nagy darab füstölt húsból főtt, tejfellel behabarva fogyasztott étel. A csirke leves, a lúdhús leves ünnepeken kerül az asztalra. Petrezselymet, sárgarépát, zellert, karalábét tesznek bele és a jóféle borsot sem felejtik ki belőle. Bordás csíkot, azaz szövőbordán sodrott csigatésztát csak lakodalom alkalmával tettek bele. íratlan szabály szerint keresztelőre metéltke (hosszúmetélt), lakodalomra bordáscsík, halotti torban kockatészta való a húslevesbe. Gyerekek, asszonyok szeretik a cukorral édesített tejlevest, amibe vékony laskára vágott gyúrt tésztát, csíkot főznek. Pásztorok, favágók, szénégetők szoktak maguknak főzni a szállásukon bográcsost. Szabad tűz fölé függesztett, kifelé hajló peremű vasbográcsot használtak a főzéshez. A bográcsos többnyire juhhúsból, ritkábban marha- vagy sertéshúsból készült, amihez kompér, só és paprika járult. Nélkülözhetetlen volt a barkók táplálkozásában is a kenyér. Hagyományosan rozslisztből készült. A Barkóság legbelsejében, elzárt, belső falvaiban (Domaháza, Gesztete, Zabar, Cered) csak az első világháborút követő években tértek át a búzakenyérre. Azonban a gazdasági válság és a II. világháború idején sokan sütöttek kenyeret tisztán kukoricalisztből. (A kukoricalisztet előző este leforrázták, s hogy a kenyér szét ne essék, rozslisztből kevert tésztával kenték be a tetejét kiszakítás után.) A rozs vagy kétszeres (búza és rozs keveréke) lisztjéhez kompért nem szoktak tenni, viszont a szegényebbek gyakran kevertek a rozsliszthez 1/3-os arányban árpalisztet vagy kukoricalisztet. A búzalisztből sütött kenyér gyorsan szárad, ezért általános gyakorlat szerint főtt burgonyát szoktak a liszthez hozzáadni. A kenyér tésztáját párral, kovásszal kelesztették. A pár úgy készült, hogy korpát forráztak, hozzá egy kilónyi kenyértésztát csipdestek, majd a két anyagot összedolgozták. A párt apró csomókba tömörítették, majd száradni egy lapos kosárba, a pártartóba terítették el, amit felakasztottak a gerendára. Sütés előtt langyos vízben feleresztették ezt a kovászoló anyagot és szitán átszűrték, hogy a korpa ne juthasson a kenyérbe. Egyszerre 4-5 sütésre elegendő párt csináltak. Hasonló módon készült a morzsóka is, ami liszttel apróra dörzsölt kovász. Ennek anyagát a kenyértésztából vették ki sütés előtt. A századfordulón már egészen közönséges kovászolóanyag volt. Kovászról mindenki maga gondoskodott. Kölcsönkérni nem illett, s ahol tehén ellett, nem is adtak ki a házból semmit, „nehogy elvigyék a tehén hasznát". A kenyeret régebben a kemence földjén sütötték, de a két világháború között már igen elterjedtek a vaslemezből készült, hullámos oldalfalú tepsik is. Bevetés előtt a kenyértésztába hüvelykujjával keresztet rajzolt a gazdaasszony. A kenyeret a komrában - jobb gazdáknál a gabonásban, hambárban - tárolták a kenyértartó