Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

amellett néhány kisebb, négylábú rengő, alacsony, hosszúkás kisszék tartozott a helyiség bútorzatához. Aludni a lócán és a kemencén lehetett, ágy ritkán volt az első házban. Az utolsó száz. évben a régi lakáskultúra alaposan átalakult. Az átalakulás szakaszosan ment végbe, kihatott az építőanyagokra, a füstelvezetés és a tüzelőberendezések formáira, a tetőszerkezetre és a bútorzatra egyaránt. Egyes rétegeket, így a rátarti, volt kisnemességet és a vagyonos úrbéres parasztokat előbb érintette a változás, mint a szegény zselléreket, elszegényedő parasztokat. Falvanként is mutatkoztak fáziseltérések, mert a központokhoz, forgalmas helyekhez közelebb eső településeken, Ózd környékén és a Sajó-medence peremén előbb kezdődött az átalakulás. A faépítkezést a 19. század második felében fokról fokra felváltotta a vereti sárfal, a vályogfal, kőbányák közelében pedig a kőfal is megjelent. Szegényebb családok sárral két oldalról „bevert" régelyes, pacsit falazattal építettek kisházat, istállót, esetleg lakást is. A sarat nyirokföldből gyúrták, taposták, pelyvát, töreket kevertek bele. Alapot a határban gyűjtött ugari kőből, hapuka (apóka) kőből csináltak, s arra a verett falat keresztlécekkel összefogott deszkák közé rakott öreg sárból emelték. Egyikük folyton igazgatta, fabankóval sulykolta, tömte a falat. Aki vályogból akart építkezni, cigányokkal veretett válykot, csupán töreket, pelyvát szállított hozzá. Fokozatosan változott a házak alaprajza, beosztása is. A 20. században a még létező kürtös kemencék mellett mindenütt használtak már rakott parhétot, amit vagy a szobában, vagy a pitarból fokozatosan kialakított konyhában rakattak. Eredetileg a hidegpitarban néhány lóca volt csupán, egy káposztáshordó, dézsák, terménytároló edények, fazekak. A szabadkémény megjelenésével azonban a kemencét a pitarból kezdték fűteni. Az 1920-as évektől egyre több kenyérsütő kemencét építettek a házon kívül. További feltűnő változás az 1870-80-as évektől kezdve az oszlopos ambitus megjelenése a ház udvar felőli oldalán. A Sajó-völgy közelében előbb épültek téglapilléres, sőt bolthajtásos folyosók, mint a Barkóság belső, elzárt részein. Ott még ma is inkább csak faoszlopos folyosóval épült házakat láthatunk (42. kép).* A szarufás tető végleg kiszorította az ágasfás, szelemenes fedelet. Megváltozott a ház oromzata is, mert a vesszőből fonott, régifajta vérteleket szilárd anyagból, vályogból, téglából emelt oromfallal váltották fel. MALONYAY Dezső a vakolatdíszes, észak-borsodi, dél-gömöri házakról már a 20. század elején megemlékezett: „Az oromfalak gyönyörűséges díszítését a nép fiai közül kiemelkedő kőművesek * Medvesalján bambit az ámbitus, hambitláb a tornácoszlop neve. Karpántok, fogazott lécszegélyek, fürészelt deszkaelemek díszítik a tornácoszlopok felső harmadát. Obáston és Egyházasbáston a 20. század elején a homloktornác, helyi nevén „körülhambit" is divatba jött, s az 1920-30-as években a módosabbak már falazott pillérekkel építették a hambitoU de vakolatdíszes oromfal (vértelek) csupán egyetlen házon látható (évszáma 1895). Az erdőháti Péterfalán Dám László (1985, 1986) még három középkorias egysejtű házat talált és fényképezett, melyekben egykor kommenciós cselédek (a község pásztorai) laktak. A medvesalji házak képéhez lásd még Böszörményi István (1990) írását.