Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

41. kép. A faház szobai tüzelője. Domaháza, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. felőli hosszú oldalán is volt egy széles párkány, amit szaphának neveztek. Ezen az öreg gazda aludt éjjel, heverészett napközben. Aszaphát teljes hosszában egy alacsonyabb padka övezte, ami a kocikkal volt nagyjából azonos, kb. 60 cm magasságú. Erre felhágva tudtak a szaphára felülni. A kemencével fűtött ház napközben az egész család tartózkodási helye volt, de éjszakára csak az öregek és a kisgyermekes asszonyok maradtak ott. Menyecskék és serdülő lányok hálóhelye a fűtetlen komra volt, a házas férfiak, legények, suhancok pedig az ólban, a szarvasmarhák, lovak istállójában aludtak, ki dikón, ki a szénatartóban. Nyáron a fiatal házasok a padra (padlásra) vagy a csűrbe húzódtak. A szoba térbeosztásának alapszabálya volt, hogy a kemencével átellenes sarokban állt az asztal, közel a homlokzati és udvar felőli apró ablakhoz. A falon feszület, kicsiny tükör, szentképek és a díszesebb tányérok függtek, ezért a háznak ez a sarka joggal nevezhető „kultikus saroknak". A „sarkosan" elhelyezett „bárdolt asztal" lapja levehető volt a facsapokkal, ékekkel összefogatott széles kecskelábakról, alatta jókora fiók rejtőzött. Ülőhelyül támla nélküli lócák szolgáltak, amelyeket a falak mentén a földbe ásott tőkékre, lábakra fektettek. Bárdolt tölgyfából készült széles pallók voltak ezek is, mint az asztal lapja, vastagságuk kb. 10 cm lehetett. Három fal mentén állt ilyen lóca, a ház sarkainál összeértek, s