Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

5. Település, építkezés A települések képe a századforduló óta annyira megváltozott, hogy a hagyományos települési rend ma már alig hámozható ki belőle. Lényeges változások a korábbi századokban is történhettek, különösen a telephelyek kiválasztásában. A népi emlékezet több faluról is azt tartja, hogy a tatárok, törökök idejében nem a mai helyén, hanem attól egy-két kilométerrel távolabb, a mainál szűkebb patakvölgyben, erdők között rejtőzködve állt (Borsodszentgyörgy, Sajóvárkony, Hangony). A szájhagyomány szerint a várkonyiak a Ladány-völgyből költöztek a mai faluhelyre. A falvak többsége azonban a középkor óta változatlan helyen áll, és népességük egy jelentős hányadának folytonossága is nyilvánvaló. Minden ismeretünk amellett szól, hogy a Barkóság népe mindig kis falvakba tömörülten élt, a szórványtelepülés ezen a vidéken ismeretlen. Tanyák, majorok uradalmi birtokon a 18. századtól kezdve épültek. A tagosítást követően néhány falu határában nagygazdák is építettek tanyákat (Domaháza, Hangony). Ezeken az 1900-as évek elején épült tanyákon azonban nem a gazdák laktak, hanem a juhászaik. Ugyanis a falutól távol kimért 50-100 holdas parasztbirtokok nagyobb része legelő, erdő volt, amelyeket juhászattal hasznosítottak. A kis számban levő tanyáknak a hasznosítási formája is eltért az alfölditől. Bár ma is él külterületi népesség a vidéken, a tanyás települési forma nem jellemző. A falvak többsége szűk patakvölgyben települt, ezért a telkek a dombokra is felkapaszkodnak. Az ilyen településeknek eredetileg csak egyetlen utcájuk volt és annak a templom alatti részét Alvégnek, a fölső részét Felvégnek nevezték. Az egyutcás falu közepén, a derékban laktak a nagyobb gazdák. Kiegészítette a faluképet néhány szűkebb utca, köz és a faluból kivezető kisebb fontosságú szekérút, amit a közeli dombról neveztek el legszívesebben (Pipisalja, Kőalja). Szélesebb patakvölgyben a vizenyős rétek és a dombok lába közötti szárazulatra épült a falu, ahol a közlekedőút is kanyargott. Az egyutcás, néha igen hosszan elnyúló, egymással összeépült falvaknál némileg összetettebb a kép ott, ahol több birtokközösség élt együtt, ahol uradalmi központ alakult ki (Dédestapolcsány, Bélapátfalva), illetve az átlagosnál nagyobb határ és népesség folytán léptek túl a kezdeti településformán (Hangony, Arló). A Barkóságban a paraszti gazdaság rakodóhelye, épületei a falun belül a lakóház telkén helyezkedtek el. Az elmúlt száz évben nem használtak olyan szálláskerteket, rakodókerteket, mint a szomszédos észak-hevesi táj egyes falvai (Tarnalelesz, Mikófalva, Egerbocs, Szarvaskő). A település alapsejtje a telek, amit a barkók fontosnak neveznek. Ez a szavuk a házhely, telek jelentésű latin fundus elferdített változata. A beltelek kimérése azonban ezen a vidéken igen régen történt, s a népesség szaporodása folytán hamar osztódni kezdett. Eredetileg az egész telek, egész hely kb. egyholdnyi terület volt, de az örökösök között felosztva egyre jobban elaprózódott.