Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

37. kép. Bélapátfalva települése 1783-ban A jobbágyság és a kisnemesség eltérő jogszokásai, öröklési lehetőségei folytán a lakosság rendi hovatartozása a településrendre is kihatott. A nemesi nemzetségekhez tartozó hadak az ősi telek időnkénti felosztása ellenére is együtt maradtak, egymás mellett építkeztek. A közös nemzetségi fontoson minden mérnöki elgondolás nélkül építkeztek, ezért a kisnemesi családok házaihoz idővel csak egymás udvarán, zugokon, szük közökön át lehetett bejutni. A nemzetségek családneve egyes falurészek megnevezésére is szolgált (Például Domaházán a falu egyes részeinek neve: Holló-szög, Elek-sor, Kisbenedek-udvar, illetve a hadak, nagycsaládok ragadványneve után Sunyi-szög, Dindo-szög stb.) Ilyenformán ezek a települések joggal nevezhetők hadas településnek is. A telekrészek, udvarok alakja gyakran igen szabálytalan, s az ilyen „szeges" - ismertebb néven „zugos" - településeken a csűröket, istállókat sem meghatározott rendben helyezték el, hanem oda építették fel, ahol éppen szabad térség volt. PAPAI Károly már a 19. század végén azt találta, hogy „Az osztozkodások folytán a belső telkek úgy össze-vissza vannak darabolva, kerítve, építve, hogy eredeti alakjukra, határaikra, nehezen lehetne rátalálni és nagyságukat megjelölni." A rendszertelen, „szeges" települési szisztéma nyomait főként az egykori kisnemesi falvakban találjuk meg, amelyekben a beltelek osztódása sokkal előbb elkezdődött, mint a volt jobbágyok, úrbéresek településein. Telekhasználatukra jellemző, hogy a lakóházakat a telek belsejében, az úttól távolabb helyezik el akkor is, ha csak egyetlen ház áll egy nagyobb portán. Feltűnő az is, hogy a lakóházakat gyakran ámbituskv&X és nem rövid végével fordítják az utca felé.