Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

3. Gazdaság és munka

10. kép. Gulyás kunyhója. Borsodszentgyörgy, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1962. azaz koponyaüregét felnyitották, hogy a kórokozótól megszabadítsák. Nagypénteken szokták a jerke bárányok farkai ásat, farkának megkurtítását és a kosbárányok herélését elvégezni, utóbbit foggal. Az állomány nagy hányadát tette ki a meddelék, a főleg örwkből álló meddőnyáj. Csak nagyobb, uradalmi juhászatokban volt kosnyáj, a paraszti nyáj szervezetben a kosok együtt jártak az anyajuhokkal. Nyár végén kecelét (kötényt) raktak rájuk az idő előtti üződés megelőzése végett. A szaporulatot egyéves koráig báránynak nevezték, egy- és kétéves kor között toklyónak, s a toklyósághoz a jerketoklyók, örütoklyók egyaránt hozzátartoztak. A merinói birkát gyapjúnyírás előtt elhajtották a közeli folyón vagy bővizű patakon létesített juhúsztatóra. Csak az 1920-as évek elején szűnt meg a gyapjúmosásnak ez a régi és kezdetleges módja. Sok helyen maguk a gazdák végezték a juhny írást, de az úri birtokokra, a nagy gazdák tanyáira darabbérben dolgozó munkások jártak juhot nyírni. A Barkóság környezetében Serényfalva, Dédes, Dobóca, Fedémes, Mikófalva juhnyírói voltak a legismertebbek. Említést érdemel a tejgazdaság is. A juhtejet geletának nevezett dongás faedénybe fejték, az esztrenga (fejőnyílás) előtt ülő juhászok. Domaházán a gazdák maguk fejtek, és a fejőedényt vendéinek nevezték (11. kép). A juhtejből - bárány- vagy borjúgyomorból készült oltó segítségével - gomolyát csináltak, a visszamaradó savót pedig felhevítették, mert a zsendicét is kedvelték. Nyár végén keserö túrót raktak el dongás faedényekbe (putyina, kupa), miután a gomolyát sóval alaposan összegyúrták.