Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

11. Népzene, tánc és játék

A vidék tánckultúrája nincs kellően felderítve, de néhány jellegzetesség az eddigi vizsgálatokból is kiviláglik. MARTIN György összefoglaló munkáiból ismeretes, hogy a palóc vidékre általában jellemző a leányok körtánca, a karikázó. Az 1950-60-as évek fordulójáig élt, de csak az Ipoly és a Sajó által határolt területen. Lépése, forgásiránya alapján e táncnak is több táji változata különíthető el, pl. a Mátra és az Ipoly vidékén, a Medvesalján. Vasárnap délutánonként táncolták az utca erre alkalmas helyén saját énekük, valamelyik új stílusú népdal ritmusára. Ez a tavasztól őszig a falu vasárnapi képéhez tartozó tánc lassú és gyors részre (csárdás és sergés) tagolódott. A karikázó leánykörtánc lakodalmak, farsangi mulatságok táncszüneteiben is megszokott volt a barkóknál és a matyóknál.* Zene- és tánckutatók a borsodi, gömöri Barkóság legjellegzetesebb táncának a vasvári verbunkot tartják. Ennek dallamát KISS Lajos részletesen elemezte, táncformáit - különösen Gömörből - többen ismertették. Hangszeres zenére járt tánctípus ez, amelynek szólóban (76. kép), párban és csoportban előadott változatai ismeretesek. Két részre tagolódik, a bevezető lassúm és az azt követő frissre. Motívumkincse viszonylag egyszerű, de csoportos térbeli formációkban előadva változatosságot mutat. A páros változatot összefogódzás nélkül járták, legfeljebb a partner kezét, ujjait fogták meg. Bükkszentmártonban a Felment a kondás a fára... kezdetű dalt énekelték rá, de általánosságban szöveg nélkül húzzák és járják. Régen a legények négyesben táncoltak. Hátratették a kezeiket, pattogtatták a csizmájukat, bokáztak hozzá. A páros vasvári verbunk a csárdás helyi formájától már csak jellegzetes zenéjében tér el, mert & frissben a csárdásban megszokott váll- és derékfogást alkalmazzák. A Hangony-völgyi falvakban az 1930-as években még kedvelt lakodalmi tánc volt, de az 1950-60-as években már csak az öregekjárták. Virágkora a 20. század elején lehetett. E században divatos tánc volt a Barkósággal szomszédos dél-gömöri, szárazvölgyi magyarságnál is. A tánc elnevezésének, származásának kérdése nincs eldöntve. Az egyik álláspont szerint Vasvári Pálról kapta a nevét, aki a szabadságharc idején ezen a területen végezte a honvédség megszervezését. Ennek írásos bizonyítékát nem láttuk. A másik feltevés szerint, s a helyiek is úgy tudják, Vasvár-pusztáról kapta a nevét. Ugyanis már a 18. században ezen a központi fekvésű helyen folyt a katonatoborzás, s onnan terjedt el a verbunk zenéje a tánccal együtt.** * A karéjnak nevezett női körtáncot a Medvesalja és az Erdöhát elcsatolt részén minden faluban ismerték. A tánc gyorsan forgó, serdőnck mondott részénél derékból kissé hátradűltek a leányok, s felülről nézve egy szépen kinyílt rózsára hasonlított a karéj. Színpadi előadása során az 1950-es évek óta alkalmazzák a „nyitott kör" vagy „félkör" formai megoldást is. Takács András (1990) kutatásaiból tudjuk, hogy a női körtánc a szlovákiai Dél-Gömör egyik református vidékén, a karsztfennsíkon (Szilice, Borzova, Hosszúszó) is közkedvelt tánc volt még a 20. század derekán. **A vasvári verbunkról 1982 óta bebizonyosodott, hogy az egész magyar nyelvterületet tekintve is a leggazdagabb motívumkészletü férfitáncok egyike. Főként Takács András műveiből (1990, 1992) derült ki, hogy a Barkóság kistájain (Erdöhát, borsodi Hegyhát, Medvesalja) túlmenően, Dél-Gömör más magyar vidékein is népszerű. így pl. Szilicén, Borzován 24 tánclépés (motívum)család 96 különböző változatát figyelték meg. A vasvári zenéje, híre jps neve máig elevenen él a Barkóságban és a keleti-palóc népnyelvi és népzenei „nyelvjárás-típus" tágabb körzetében.