Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

8. A társadalom és a családi élet

színes selyemruhába öltöztették. Ezt követően őt is kivitték a tűzhöz, s többször átugrotta a tüzet, hogy egészséges legyen. A szokás neve menyasszony-porkolás (Sajóvárkony, Bolyok, Domaháza). Gömörben és Borsodban a lakodalmi hajnaltűz és a menyasszony-porkolás barkó sajátosság, keletebbre nem ismerik. Palóc területen viszont csaknem mindenütt elterjedt, s az 1940-es években még élő népszokás volt (Ipoly mente, Karancs vidéke, Észak-Heves). Kedden reggel, már az új asszony bemutatása után, a fiatalabb férfiak elfogták a vőlegényt és lábánál fogva felakasztották a mestergerendára. Csak akkor engedték el, ha az új menyecske szaladt és kiváltotta mézes pálinkával és foszlós kaláccsal (Sajóvárkony). Sok faluban rabot fogtak maguk közül a legények, akit láncra kötve vezettek végig a falun a násznagy házához. Sátán 5-6 legényt tetőtől talpig becsavartak szalmakötelekkel, a fejükbe rossz cserépfazekat nyomtak, nyakukba kolompot akasztottak. Csemelyben a szalmakötelekbe csavart legényt, a gecát a falu közepén, a patak hídjain többször letaglóztak egy tilófávdX (a tiló nyelvével). Lakodalmi alakoskodásaik a farsangi ivót követő rabvágás mozzanatait idézték fel. Helyenként a násznagyot is talyigán vagy szánkán húzták hazáig, s ott székre ültetve nagy fakéssel „megborotválták". Estig a násznagynál folytatták a mulatozást. Kedden délután érkezett a vőlegényes házhoz a menyasszony násznépe látogatóba, kérészbe. Bevezették a felkontyolt újmenyecskét, akinek a kérészbe (hőrészbe) jövők átadták az ajándékaikat. (A férfiak pénzt, a nők kendőket adtak.) Este a násznagytól visszatértek a vőlegény vendégei is, s aztán a két násznép együtt mulatott még egy darabig. Szerdán délelőtt a rokonság újból összejött „a maradékra", s a násznagy, a szószóló, a nyoszolyóasszonyok és -lányok, a vőfélyek ismét csak ott maradtak ebédre is. Egyes falvakban (pl. Szentsimonon) szerdán tartották a nagy hőrészX, s a „rokonok lakodalma", a maradék ételek elpusztítása csütörtökre tolódott át. Utolsó aktusként a fiatalasszony ajándékozta meg a jelenlevő vendégeket egy-egy kendővel. Két vőfély hosszú rúdon vitte be a sok kendőt. Hat hét múlva a menyasszony szülei kalácsokkal megrakottan érkeztek az új házasokhoz látogatóba. Akkor tartották meg a kis kérészt. Akkor vitték el ajándékaikat azok a rokonok, ismerősök is, akik a lakodalomról valamiért elmaradtak. Az „utolsó szükség" szokásai a halotti szentségek felvételével, a gyovónássál kezdődtek. Valaki a harangozóhoz futott, hogy csendítsen, húzza meg a lélekharangot. Amikor a halál bekövetkezett, a halott szemeit lefogták, állát felkötötték, kezét a mellén imára kulcsolták és olvasót tettek rá. A házban levő tükröket letakarták. Hamarosan jöttek a siratóasszonyok is, de előbb a furösztő és öltöztető asszonyok, sorosángyok rendbe tették, ünneplőbe öltöztették a megholt tetemét. Az első napon az ágyon, a „nagy házban" feküdt a halott, s estére oda gyülekezett a közeli rokonság virrasztani. Legalább egy közülük egész éjszaka fennmaradt, mert a hiedelem szerint a megholt lelke első éjszaka visszatér és megmondja, amit esetleg elfelejtett közölni. Másnap az utcai szobában felállították a ravatalt. A koporsót úgy helyezték rá, hogy a halott feje az utcára néző két ablak közelében legyen. Fejéhez keresztet,