Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

8. A társadalom és a családi élet

Az örökség megnyílása után jelképesen „szétszelték a kenyeret" a válakozó testvérek. Földingatlan megosztásának két módja volt. Vagy darabszámra osztották el, figyelembe véve az egyes parcellák kiterjedése, termőképessége szerinti értékét, vagy felosztottak minden egyes parcellát. Utóbbi eljárás vezetett a nadrágszíj parcellák kialakulásához, amelyeken szántáskor alig tudtak megfordulni az ekével. Az apai házat régebben gerendaközönként osztották fel a fiúk között, s gyakran megesett, hogy a házat, a csűrt elbontották az osztozkodás után. Kirívó esetek az ingóságok jussolásában is előfordultak (pl. keresztben elfűrészelték a sütőteknőt). Ahol egyetértés volt a testvérek között, továbbra is közösen használták a házat, a csűrt és a fontost, s jellegzetes udvar- és csűrközösségek alakultak ki. Ujabban az apai házat az a fiú örökölte, aki szüleivel élt apjuk halála előtt. Sáta, Uppony, Csokvaomány régi szokásrendje szerint a legidősebb fiú maradt szüleivel, a többi vőnek ment, de az egész vidékre ez nem általánosítható. Sok példa ismeretes arra is, hogy a legfiatalabb fiú maradt a szülői házban, s örökölte a. fontost (beltelek) és a házat. A többieket a ház örököse „pénzben elégítette ki". Szóbeli végrendelet nem szokásos, az írásos végrendelet is ritka. Olyankor készítettek végrendeletet, ha az örökhagyó valamelyik rokonát, örökösét előnyben akarta részesíteni. Gyakori eset volt, hogy az öreg szülők életükben elosztották a vagyont, maguknak legfeljebb egy holdat meghagyva, és fiaiktól életük végéig kommenciót (tartásdíjat) kaptak. A kommenció néhány mázsa terményből, burgonyából, tűzifából, kevéske pénzből állt, s főként idős özvegyasszonyok éltek vele. Nyílhúzással ment az ingóságok és a közel egyenlő értékű földparcellák elosztása. Ha nem sorsoltak, akkor a kisebb gyerek választhatott először. Az emberi élet fordulóihoz fűződő szokások közül kiemelkedik a Barkóságban három szükségnek nevezett születéssel, házasságkötéssel és halálozással kapcsolatos gazdag hagyománykör. Az első szükség többnyire otthon, bába segédletével történt, s az utolsó hetekben már kímélték a szülés előtt álló asszonyt. (Megesett azért, hogy a mezőn született meg a gyerek, s az anya a kötényében vitte haza.) Szülés közben a bábán kívül csak a vajúdó nő anyja, anyósa vagy idősebb nőrokona lehetett jelen. Szentsimonban a bába először az édesanya szoknyájába csavarta az újszülöttet, majd az anya ellátása után megfürdette egy fateknőben és bepólyázta a piros vagy kék kanavászból varrott dunnába. Az első furösztés alkalmával a nagyanyák ezüstpénzt szórtak a bábának a fürdővízbe. Ez volt az „első furösztés díja". Még egy hétig naponta kétszer járt a bába füröszteni, pelenkát mosni és a „fekő" asszonyt gondozni. A bepólyált csecsemőt ringőbe (bölcsőbe) vagy szénával kibélelt teknőbe fektették, s az anya ágya mellett tartották. Az 1930-as évekig, amíg a kórházi szülés általánosabbá nem vált, a gyermekágyas asszony ágyát sátor vette körül, amit lepedőkből és rudakból állítottak össze. Négy sarkát szentelt vízzel hintették meg, bejáratánál a földet fokhagymával dörzsölték, hogy a rontást megelőzzék. Nyáron nagy virágokkal, télen borókagallyakkal ékesítették a sátort. Aki látogatóba ment, a következő szavakkal köszöntötte a fekő asszonyt: „Egészségetkívánok a boldogasszony-ágyadba" A 20. század elején az anya egy hónapig feküdt szülés után, csak akkor ment avatóba. (Elkísérte a komaaszony is, aki a babát vitte a templomba.) Addig azon-