Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

8. A társadalom és a családi élet

ban az eresz alól sem mehetett ki, nem nézhetett a kútra, a jószágra, a határra. Az I. világháború óta a boldogasszony ágy kifekvése két hétre csökkent. A keresztelő a szülést követő harmadik-negyedik napon, délelőtt történt. Régebben a születés napján vagy másnapján már megkeresztelték az újszülöttet. A templomba keresztanyja, a bába és egy-két nőrokona vitte el a babát. Útközben senkinek sem mutatták meg, csak hazafelé menet engedték megnézni. Amikor beléptek a házba, a keresztanya így köszönt be: „Farkast vittünk, bárányt hoztunk, Apjának, anyjának örömére, Isten dicsőségére. " A keresztelőt ebéd, majd vacsora követte, sok köszöntővel. A 20. század elején a keresztelői mulatság gyakran másnap reggelig is eltartott, s rendesen muzsika, tánc mellett „lakták meg" a keresztelőt. Csak a húsfélét adta a vendéglátó komaház, a kalácsokat, sőt a mézespálinkát is a vendégek, a komák hordták össze. Ugyanis mindazok, akik részt vettek a keresztelőn, a későbbiekben komának szólongatták egymást (garasos komák). A keresztapa volt afőkoma. A komaság pedig a barkóknál nagy tisztesség ma is, s mindig nagy jelentőséggel bírt. A keresztszülők kiválasztásának elve nem változott az idők során. Rendszerint a szülők korcsoportjába tartozó barátokat, legény- és lyánycimborát hívták meg komának és komaasszonynak. Keresztelő után azonban magázódni kezdtek és komámuramnak, komámasszonynak szólították egymást. Kisebb falvakban - ahol mindenki koma meg sógor - csaknem elkerülhetetlen volt, hogy harmad-negyed unokatestvért hívjanak meg komának. Sokszor a szülök keresztszüleinek felnőtt fiát, lányát hívták keresztkomának. Gyermekenként egy pár keresztvízi komát szoktak választani, s többnyire minden gyermekükhöz másokat (Domaháza). Túlságosan leszűkül a komasággal létrehozott mürokonság ott, ahol a keresztszülők valamennyi gyereknél ugyanazok, s ahol kölcsönösségi alapon „visszahívják" egymást. A névadásba erősen beleszóltak a nagyszülők. Régebben az első gyermek három nevet is kapott. Rendesen az apa, a nagyapa, s a védszent nevét, leánynál az anya és az anyai nagyanya nevét szokták adni. Fiatalon elhunyt nagybácsi, nagynéni nevét is gyakran választották a második, harmadik gyermeknek. Domaházán a 20. század elején a leggyakoribb férfinevek: József, János, István, de gyakori volt a Bálint, Kálmán, Sándor, Ágoston, András is. Ezek a hagyományos nevek apáról fiúra szálltak. Jellemzőek a becenevek is: Jósku, Pestu, Bertu, Pálya, Guszti, Andri, Náci stb. A nemzetségi családnevek egy-egy faluban olyan tömegesen vannak jelen, hogy szívesen választanak ritka keresztneveket, amelyeket sajátos módon becéznek: Rafael (Rafus), Gedeon (Gedus), Vendel (Vendus), Joachim (Juháki), Benjámin (Benu), Lothár, Alfonz, Arisztid, Alfréd stb. A női nevek közül a 20. század elején a Mária volt a legelterjedtebb, utána a Margit, Erzsébet, Anna, Franciska, Zsuzsanna következett (Domaháza). Régies becenevek a Pannu, Erzsu, Zsuzsa, de kedvelt képzési mód a Marcsa, Borcsa, Ancsa, Julcsa és elterjedt a Maris, Julis, Annus stb. névhasználat is. A névalakok divat szerinti változását és falvak szerinti eltéréseit sajnos nem ismerjük. A női keresztnevek között is korán megjelentek a ritka nevek (Jozefin, Amália, Elvira,