Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

8. A társadalom és a családi élet

vonzásköre az utóbbi 30-40 évben már túlért a Barkóságon, kiterjedt észak-hevesi, szárazvölgyi településekre is. A bejáró munkások nem szakadtak ki falujuk kötelékeiből, hanem élték annak hagyományok által szabályozott életét. Ennek köszönhetően az ipar megjelenése nem idézte elő a tradicionális társadalom és kultúra „szétrobbanását", csupán a polgárosulás tendenciáit erősítette. Nem a kapitalista nagyvállalatok formálták saját arculatukra a vidék népét, hanem a Barkóság hasonította, asszimilálta, szelídítette magához az ipart. Ez tette lehetővé a tradicionális értékrend megmaradását, folytonosságát. A „kétlaki munkások"-nak az ipar megélhetést nyújtott, s ők nem is vártak mást. Továbbra is jól érezték magukat falujuk közösségében, az egymással a munkában is kooperáló szomszédság, rokonság kötelékeiben. Még inkább ragaszkodtak az ünnepekhez, a búcsúk, lakodalmak, keresztelők melengető, közösségi élményt nyújtó szokásaihoz. Ezekben az asszonyok a korábbinál is fontosabb szerephez jutottak, s ők tartották meg férjeiket is a faluközösség szokásainál. A barkó falvak népességének zömét néhány elszaporodott nemzetség alkotja, s minden településen jól ismertek a legnépesebb, törzsökös hadak. Esetenként több száz lélek van bejegyezve az anyakönyvekben egyazon családnéven, s joggal mondható, hogy a faluban „szegről-végről mindenki rokon". Bolykon a Bolyky, Darócon a Bárdos, Domaházán a Holló, az Elek és a Kisbenedek, Urajon a Csák nemzetség családai a legtörzsökösebbek és végig felsorolhatnánk minden barkó települést. A századok alatt elszaporodott nemzetségek sok ágra tagozódtak, de a rokon családok ma is nagyobb csoportokat, hadakat alkotnak, amelyek a 20. század első harmadában még többnyire egymás szomszédságában éltek. A hadakat ragadványnév jelöli, s ezt a megkülönböztető nevet falvanként eltérő módon viselik. Többnyire a családnév és a keresztnév közé illesztik: Elek Tope Ernő, Holló Kiszi Ágoston stb. Domaházán csak a Holló nemzetségen belül tucatnyi ragadványnévvel megkülönböztetett had ismeretes, mint a kande, kiszi, vámos, vaskó, leleszi, dindo stb. Ezeket az anyakönyvek, személyi iratok mellett a birtokjogot bizonyító tagosítási iratokban, kataszteri, telekkönyvi stb. okmányokban is használják. Borsodszentgyörgyön a had megkülönböztető ragadványnevet a család- és keresztnév után írják harmadik elemként, pl. Németh Ágoston hadnagy. Falun belül a köznapi beszédben személynévként csupán a hadnév és a keresztnév becézett alakja használatos (pl. Kande Gusztyi, Tope Juháki). Teljes nevet a hivatalos okmányokon használnak és amikor idegennek bemutatkoznak. A mai hadak egykori nagycsaládok elválakozott családainak leszármazottai. Nagycsaládnak nevezték azt a népes közösséget, amelyben három-négy nemzedék élt együtt, s gazdálkodott közös háztartásban, teljes vagyonközösségben. Ennek a családszervezeti formának a barkó vidéken sok évszázados hagyománya van, s a II. József rendeletére 1784-87-ben végrehajtott első országos népszámlálás adataiból arra lehet következtetni, hogy a nemesi többségű falvakban a családok 30-40%-a ebbe a típusba tartozott. Jóval ritkább volt a jelentős zsellérnépességet tömörítő falvakban. Úgy látszik, a nagycsalád a nemesi telkeken és az úrbéri jobbágytelken gazdálkodó rétegek, a birtokos parasztság családszervezeti formája