Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„Kútba estem, ki húz ki?... " - A répáshutai fiatalság életmódja és társas élete
vagy díszített zöldgallyat állítani a lányos ház kapujához, s az 1960-as években terjedt el Répáshután is a májusi kosár küldése, mint e szokás új variánsa. 22 Adataink azt bizonyítják, hogy korábban csak pünkösdkor, és csakis annak a lánynak állítottak májfát, akinek udvarlója volt. Megelőző este a legények kocsmazárás után mentek az erdőre, hogy segítsenek cimborájuknak kivágni és behozni a már előbb kiválasztott fát. Ezt aztán barátjuk már maga díszítette fel, s rákötötte az ajándékba vett kendőt, szalagot. A lány reggel egy üveg bort erősített a fára, amit a legény még aznap le is kötött, miután este elköszönt az őt megajándékozó szeretőjétől. A májfa általában 2-3 napig, de legfeljebb egy hétig állott, majd a lány édesapja segítségével szedte le azt. A fentiekből kitűnt, hogy melyek voltak azok a hagyományos alkalmak, amelyek során a répáshutai fiatalok egyre inkább belenevelődtek adott közösségük szokásrendjébe, s amelyek lehetőséget biztosítottak az egyre önállóbb életvitel megteremtésére. Láttuk, hogy egy-egy leány és legény párosának kialakulásához milyen társas keretek adódtak régebben, de néhány példával még érzékeltetni kívánjuk a fiatalok mind szorosabbá vált kapcsolatát és az azt befolyásoló tényezőket. Ez már a párválasztás felé mutat, amelynek hosszú időszaka az udvarlás. A szokás szerint ezt mindig megelőzte a bejelentés, amelyre valamelyik szombat este került sor. A legény erre az alkalomra magával hívta keresztapját, aki a fiú nevében kérte a szülők hozzájárulását ahhoz, hogy ezentúl lányukhoz járhasson. A beleegyezést általában mindig megadták, mert a legény csak ott próbálkozott, ahol tudta, nem küldik el. Ezután - ha ideje engedte - minden este felkereste a választottját. Kivétel csak a pénteki nap volt, amikor nem illett menni, mert „hagymát kap a legény". Más napokon a hosszabb ideje udvarló legényt már borral, süteménnyel is gyakran kínálták. A fiatalok benn a szobában beszélgettek, többnyire a szülők jelenlétében. Ha kedvük volt, elmentek ahhoz a házhoz, ahol a velük egykorú társaság verődött össze. Ha otthon ültek, akkor a legény este tíz óráig maradt, tovább nem illett zavarni. Ilyenkor a leány kikísérte néhány percre, de sokáig már ott sem beszélgethettek. A fiatalok tegeződtek, hiszen gyermekkoruktól fogva jól ismerték egymást, de egymás kezét csak akkor fogták meg, amikor kettesben voltak. Még este is, ha a sötét utcán mentek valahová, s valakivel találkoztak, úgy váltak szét és mentek egymás mellett, mintha semmi közük sem volna egymáshoz. A lányok egyébként is igen óvatosak voltak, s rögtön megjegyezték, ha „valamelyikük nagyon jóba volt a legénnyel." A néhány megesett lány példáját mindig emlegették, főként akkor, ha azt nem követte házasság. De a legénynek is sokáig felhánytorgatták a társai, hogy „ha akkor jó volt, később már nem is kell?!" A lányok biztosak már csak akkor voltak, ha jegyben jártak, de úgy tartották, hogy „a lány csak az utolsó nap engedjen a legénynek". E fiatalok ünnepekkor megajándékozták egymást. Főleg a legény igyekezett minden jelesebb alkalomkor valami figyelmességgel beállítani, így pl. Mikulás napjára, karácsonykor és búcsúnap, valamint a lány névnapján kedveskedett. Mivel ekkortájt már mindenhová együtt jártak, így természetes volt az is, hogy amikor a lányt barátnője az esküvőjére hívta meg, vele együtt ment a legény is. Ha koszorúslánynak választották, akkor pedig udvarlója kisvőfélyként vett részt a lakodalom menetében. Hosszú és nehéz idő várt a fiatalokra, amikor a legény katonának vonult be. Az itthon maradott lány gyakran ellátogatott leendő apósáékhoz, és ha a levelezés mellett mód nyílott a találkozásra, akkor ő is elutazott a legény szüleivel a távoli laktanyába. Amikor bál volt a faluban, az itthon maradt lány sem ült odahaza, hanem anyjával vagy a legény fiútestvéreivel együtt ment el. Ilyenkor úgy illett, hogy 22 E szokásváltozást vizsgálja községünkre is érvényes megállapításaival: BAKÓ F. 1966. 257-305.; valamint a változás általános tendenciájának egyik érzékletes példájaként: UJVÁRY Z. 1980. 65.
