Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A répáshutai fiatalság életmódja és társas élete

csak a rokonfiúkkal táncoljon. A hosszú udvarlással telt esztendők után a fiatalok többnyire csak a katonaidő leteltével gondoltak házasságra. De gyakorta előállott az az eset is, hogy mihamarabb „menyecske kellett a házhoz", lévén a családban sok testvér vagy beteg édesanya. Ilyenkor aztán nemigen a legény vagy a leány óhaját vették figyelembe, hanem párválasztásukba a szülők - érdekük szerint - szóltak bele. Ez esetben csupán a határozottabb fiatalnak volt valami esélye, de aki meg sem próbált ellene szólni, „azt az öregek összegabalyították, mint két bornyút az istállóban..." A fentebb leírtak azonban napjainkra már csupán emlékekként rögzültek adatközlőink tudatában. Az életmódot és szemléletet megváltoztató külső hatások Répáshutát sem kerülték el. Az oktatás új rendszere és a továbbtanulás kiszélesedett lehetőségei, a munkavállalás egyre újabb és távolabbi területei vagy pedig a villany megjelenése a faluban számos olyan alkalom megteremtését idézte elő, amely addig ismeretlen volt. A szombat és vasárnap esti filmvetítések, a rádió és a televízió elterjedése, valamint a városi kultúra közvetlen behatolása új elemekkel gazdagította a fiatalok életlehetőségeit, egyéni céljaik beteljesülését. E nagyméretű változások közben szinte törvényszerűen szűntek meg a társas élet tradicionális alkalmai. Főként azok, amelyek egy korábbi gazdálkodási rend szervezetén belül létezhettek csak (pl. a fonó). Az egyént érintő és befolyásoló erkölcsi kötelékek fellazultak, majd napjainkra szét is szakadtak. Az addig zárt és alig differenciált közösség elveszítette a korábbi ellenőrző, valamint a hagyományokat átörökítő szerepét. A fiatalok természetes igényeinek nem áll útjában szülői „nosztalgia", amely gátolná a legifjabb nemzedék vágyainak kibontakoztatását. Ezt az igen szimpatikus vonást figyelhettük meg az idősebb adatközlőkkel való beszélgetések során is, akik megmosolyogják ugyan unokáikat, mondván: „már nincs jó nótás hangjuk és a régi táncokat hírből sem ismerik"; de nem felejtették el, őket még szigorúan büntették, mikor az iskolában szlovákul szóltak egymáshoz. A fiatalok napjainkban már ismerősként mozognak a falun kívül is, ha hétvégenként motorbiciklivel vagy gépkocsival Felsőtárkányba, Bükkzsércre, Cserépfaluba rándulnak át szórakozni, ismerkedni vagy udvarolni. Vasárnaponként pedig gyakran Répáshuta a más településekről ellátogató fiatalok úti célja, ahol a kultúrházban vagy a presszóban szervezett bálokon, zenés rendezvényeken az idevalósiakkal együtt vesznek részt. Akik az ország távolabbi vidékeire kerültek dolgozni, továbbtanulni, azok pedig már számtalan új élmény és tapasztalat birtokában szemlélik hazatérve szülőhelyük jelenét, mai állapotát.