Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A répáshutai fiatalság életmódja és társas élete

A vadon termő gyümölcsök (pl. som, vadalma) télire való szedése is gyakorta a lányok feladata volt.

13 A legtöbb család helyzetében jelentékeny szerepet játszott a lány erdei munkája is. A húszas-harmincas években többnyire csapatban jártak 50-60 filléres napszámért fenyőt, tölgyet és bükköt telepíteni, makkozni. Ha a falutól messzebb és hosszan tartó munkára voltak, akkor csak szombaton jártak haza. Szerda esténként legfeljebb néhány nagyobb lányt küldtek a faluba, hogy pótolhassák a betyárkosztot. Volt, aki helyben vagy Bükkszentkereszten szintén napszámban végezte a szénagyüjtést. A nagyobb lányok közül többen csatlakoztak a Dunántúlra, főként Fejér megye uradalmaiba summásnak szegődött répáshutaiakhoz. A családok számára igencsak számottevő volt az a pénzbeli vagy természetbeni javadalom, ami a vegyes mezei munkákat magában foglaló hosszú hónapok után járt. Mások, akikre nagyobb szükség volt otthon, vagy közelebb is találtak tavaszra és őszre munkát, azok inkább csak a Tisza-vidékre jártak aratni. Körülbelül 2-3 hétig voltak oda egy-egy nagygazdánál. A 15-16 éves lány mint félkezes dolgozott a férfi oldalán a hetedik vagy a nyolcadik keresztért. A két világháború között gyakori volt, hogy a répáshutai lányok közül többen is szolgálóként keresték meg a pénzt. Ennek egy hányadát hazaküldték, míg a fennmaradó rész a stafírungra gyűlt. A lányok által folytatott tevékenységek közül talán ezt nevezhetjük a legönállóbb és leggazdaságosabb formának a családi munkaszervezeten belül. A Bükkszentkeresztre, Diósgyőrbe és Miskolcra került 13-18 éves lányokat általában egy már régtől ott szolgáló falubelijük ajánlotta be egy-egy családhoz, de gyakorta maguk a munkaadók jöttek el szolgálót nézni vasárnap délutánonként. A lány bére attól függött, hogy az őt felfogadó családnál - jártassága és tapasztalata, valamint szükség szerint - milyen munkára fogták. Volt, aki csak a gyermekekért járt az iskolába, majd délutánonként vigyázott és felügyelt rájuk, s este-reggel is ő volt velük. Másokat a háztartásban való kisegítő tevékenységre vettek fel, míg megint másokra már az önálló házvezetést bízták. A szegödés legalább egy esztendőre szólt, de voltak olyan répáshutai lányok is, akik (egy vagy több családnál) 3—4- év alatt a fenti munkák mindegyikét végezték. A szolgálólányok ezalatt csak a nagyobb ünnepekre (karácsony, újév, húsvét, búcsúnap) jöttek haza. Szolgálatuk helyén hetente egy napot (főként a vasárnapot) kaptak kimenőül, amikor más ismerős lányokkal moziba mehettek. A 17-19 évesek nagy része viszont - lévén legtöbbjük házasság előtt álló - visszatért a családi munkaszervezet szorosabb kötelékébe. Végül adatközlőink véleménye alapján azt is megállapíthattuk, hogy a munkák körét már önállóan végző lányt családja egyre inkább megbecsülte. Az ilyet gyakran már jó előre figyelgette egyegy idősebb fiú anyja. Megtörtént, hogy egy asszony minden héten eljárt a szülőkhöz, hogy „adják hozzájuk a lányukat. A szorgalmas lány felért egy jó fuvaros legénnyel."

14 A fentiekből kitűnhetett, hogy miként a fiúk (legények) esetében, úgy az egymástól térben és időben eltérő tevékenységek a lányoknál is más és más lehetőségeket nyújtottak a fennmaradó szabadidő együttes eltöltésére. Ok szintén két nagyobb korcsoportra oszlottak, de egy szűkebb réteg elkülönülése itt is megfigyelhető. A 12-16 és a 16-19 évesek alkottak egy-egy nagyobb lánybandát, azonban az utóbbiak házasság előtt álló, jegyes tagjai tőlük nem egyszer gyakorlatilag is eltérően éltek. A kisebb lányok hétköznapok estéin - jó időben - egy-egy ház előtt jöttek össze és beszélgettek, de nyolc óra tájban otthon kellett lenniük. Tovább csak akkor maradhattak, ha anyjukat kísérték el valamelyik szomszédhoz vagy rokonhoz. „Amíg látták a saját orrukat", a nagylányok is együtt voltak egy-egy ház előtt, majd vacsora után még összegyűltek egyikük udvarán 13 BAKÓ F. 1968, 270. 14 Sipula Sándorné Lőcsei Anna, 80 éves adatközlő.