Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Kútba estem, ki húz ki?... " - A répáshutai fiatalság életmódja és társas élete

vagy a lakásban. Ráérő őszi vagy tél eleji időben, amikor még nem volt fonnivaló, a barátnők közül négyen-öten egymásnál felváltva jöttek össze varrni. 2. A társas érintkezés alkalmai A mindkét nembeli fiatalság közös együttlétére Répáshután is kialakultak azok a formák és közösségi „intézmények", amelyek keretén belül - vagy a nyilvánosság előtt, vagy annak kizárásával - alkalom nyílott arra, hogy a megfelelő korcsoportok tagjai elsajátíthassák a társas élet rendjét. Ennek természetes célja az, hogy a munkavégzéssel párhuzamosan így is minél zökkenőmentesebben integrálódjon a fiatal a számára hoszszabb távon keretet adó életviszonyok összességébe. Ez - a még hagyományosnak mondható körülményeik miatt - a mai idősebb korosztály esetében többé-kevésbé kitapintható, s bizonyos tradicionális elemek továbbélése folytán még az 50 év körüliekre is áll. Annak ellenére, hogy a községen belül a fiatalság társas együttlétére azt követően is megvoltak (megvannak ma is) a sajátos alkalmak, s az is igaz, hogy az 1940-50-es években még újabb színekkel bővült a lehetőségek sora, ez az utóbbi időszak már egyre több külső inspirációból táplálkozik. így mindinkább nyilvánvaló az a - törvényszerű folyamat, melyben a társas élet és az ezt erősítő szórakozási alkalmak köre átalakul; a korábbi funkciókból már csak egyes elemeket őriz meg vagy ment át. A hagyományos értelemben vett közösségi alkalmak jó része a fiatal korosztály tagjainak részvételével szerveződött, s kizárólag vagy részben az ő jelenlétükön alapult. A kifejezetten ifjak jelenlétét feltételező társas összejöveteli (munka és szórakozás célú) formák mellett a lányok és fiúk korcsoportjai egyúttal aktív mozgatói voltak az ünnepi szokásgyakorlatok legtöbbjének is. A fiatalság együttlétére Répáshután is a társas munkák egyes alkalmai biztosítottak lehetőséget. Az egyik ilyen volt a talyúfasztás, ami általában a hideg beálltával kezdődött, s kb. egy hónapon keresztül minden este összegyűltek a rokonok és szomszédok nőtagjai - közöttük szép számmal a lányok. Általában utcarészenként, így több helyen is fosztottak egy-egy család lánytagjának számára. A meghívottakat korábban csak kevéske cukros vízben felfőzött aszalt erdei gyümölcsökkel (alma, körte, som) kínálták. Később a fosztőknak már sütemény, egy kis pohár pálinka és bor is járt, s csemegeként főtt kukorica is került. Az 1960-as években pedig a tányérokat kolbásszal, szalonnával és tepertővel illett megrakni. A tollfosztás menetét gyakran a legények megjelenése zavarta, akik az idősebbek bosszúságára és a lányok nevetős riadalmára a szépen növekedő tollkupacok közé fújtak. Ez a társas munka a lányok részéről az 1970-es évekre már elvesztette korábbi vonzó szerepét, mivel a stafírung városi beszerzésében megfigyelhető - s egyre növekvő - presztízsigény magát a munkát szinte teljesen visszaszorította. E (feldolgozó jellegű) munkák sorában említjük meg a disznóölést is, amely a családok életében igen jeles alkalomnak számított. Erre mindig csak a tél beálltával és csak ráérő időben, így főként vasárnap került sor. Az állat leszúrásánál, majd darabolásánál mindig segédkezett egy-egy legény is. A lányok a zsír kisütésében és a belsőségek főzésében, valamint az esti disznótor elkészítésében vették ki részüket. Ezután ők is a meghívott rokonok, cimborák társaságában mulattak gyakran hajnalig. Míg a tollfosztásban és a disznóölésben részt vevők mindig egy-egy család céljaira végezték a munkát, addig a fonásban együtt ténykedők már saját hasznukra dolgoztak.

15 15 Vö. BAKÓ F. 1968. 275. a kendcrfeldolgozásról. Ugyanitt úgy fogalmaz, hogy „Répáshután és Bükkszentkereszten nem termett kender..." aminek egyes adatközlők elbeszélése ellentmond. „A faluban kis