Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
ELŐSZÓ (Kriston Vízi József)
szerzőivel való személyes találkozás és gyakran barátivá váló kapcsolat lehetőségét nyújtották nekünk, a pályakezdés előtt álló-toporgó végzős hallgatóknak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye muzeológusainak közösségében eltöltött bő esztendő során, segítségükkel (több más kulturális program mellett) sikerült egy, a már lassan alakuló újvárosi kistérség múltját bemutató „állandó" kiállítást létrehozni. Heves megye központjába, a közgyűjteményi munkát is szervező Egerbe 1979 őszén kerültem néprajzos muzeológusként. Bodo Sándor vezetésével és az igencsak összetett arculatú régiót kiválóan ismerő etnográfusok: Bakó Ferenc és Cs. Schwedin Edit, valamint a sokoldalú történészként megismert Csiffáry Gergely segítő figyelme révén sokféle gyűjteményi és kutatómunka részese lehettem. A kötelesség és a kihívás egyszerre voltjelen e pályakezdő években is; a (bele)fáradás ritka érzésével még akkor. A nagyrédei Zsellérház első önálló, komplett berendezése vagy az emblematikus Szépasszony-völgy védett műemléki pincéi eszközkészletének összeállítása és elhelyezése mellett jutott idő - addig bizony hiányzó - tárgyismeretre szert tenni kovácsműhely (Verpelét), malom (Gyöngyössolymos), halászok (Poroszló) körül, kerámia műhelyben (Bélapátfalva), viselet-gyűjteményekben (Párád, Mikófalva, Mátraderecske, Mátrafüred) vagy fafaragók (Párád, Recsk) alkotásai között. A néhai, iparkodó kézművesek örökébe lépő, akkor még igencsak ifjú tárgyalkotó népművészekkel gyakran közösen fedeztük fel a mesterségek alapvető eszközkészletét, meghatározó anyagait és az induláshoz szükséges tudást. Az Eger vagy Gyöngyös hagyományos társadalmát, szellemi arculatát tagoló műveltségi elemek és a történetüket reprezentáló tárgyi világ a megyei múzeum és a levéltár munkatársainak közösen végzett műhelymunkája révén kiállítások, konferenciák, tanulmánykötetek formájában jelentek meg a helyi és a nagyközönség előtt. Mindezt végiggondolva, nem véletlen - s így talán önhittség nélkül állítható: -, hogy a néprajztudomány és a muzeológia vagy a társadalom-történet fővároshoz kötődő, megújulást kereső intézményeinek (ELTE Folklore Tanszék, MTA Néprajzi Kutató Csoportja, a Néprajzi Múzeum vagy a Magyarságkutató Csoport) munkatársai „felfedeztek minket". A Voigt Vilmos irányításával Mai folklór címen folyt nagyszabású témakutatás „folklorizmus kalendárium" fejezeteihez (iskolai ballagás; majális; szüreti szokások; kézműves kirakodó vásárok; Mikulás-ünnepség; falusi farsangolás stb.) önálló anyaggyűjtéssel, résztanulmányokkal és munkabeszámolókkal járultunk hozzá. A hatvani múzeumot abban az időben igazgató Kovács Akos újszerű és - akkoriban még - merész kultúrantropológiai programja az 1970-es évek második felétől az 1980-as évek elejéig az országos szakmai érdeklődés látókörébe került. Máig sem tagadom, élvezetes és izgalmas, emberi szempontból pedig egyenesen tanulságos volt egy időben közelről részese lenni a magyarországi szöveges falvédők és a madárijesztők kutatásának. Ám számomra (is) a legnagyobb kihívást, feladatot és egyúttal komoly lehetőséget a Bakó Ferenc szorgalmazására már az 1960-as évek közepén megkezdett, majd másfél évtizeddel később gyors befejezés reményével fellendülő úgynevezett Palóc Kutatásban való részvétel jelentette. (A Dobó István Vármúzeumból szervezett komplex kutatás története minden érdeklődő számára elérhető forrásokban került napvilágra, - gazdag szakmai legendáriuma mellett.) Magam például közvetlen táji-földrajzi és társadalomnéprajzi ismereteimet bővíthettem három esztendő során, amikor is kiváló néprajzkutatókkal Őrhalomtól Nádújfalun vagy Fedémesen és Tardonán át Sajóvelezdig utazva s mellettük nyelvészek, történészek, régészek, levéltárosok körében töltve hosszú órákat. Ekkor „hivatalosan" is módom nyílott arra, hogy a témák közé még Lajos Árpád szorgalmazására fölvett játék és játszás körét vagy negyven észak-magyarországi településen kutathassam. A gyűjtések-beszélgetések kezdetben azonos szempontok alapján folytak,
