Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Népi gyermekjátékok a Palócföldön

hagyományos arculatát. Erre legjellemzőbb példa az énekes-táncos játékok régiónkban megint csak - igen gazdag köre, amely hagyományos társas és egyéb ünnepi közegét elveszítve az 1950-es évek közepén, legkésőbb végén, önálló és tartalmas helyet kapott az óvodai és a kisiskolai nevelésben. Ám ezt felemlítve és példaként említve javasolnánk egy szép válogatást az énekes-táncos gyermek (főként leány) játékok köréből - hasonlóan a népdalgyűjtemények szempontjaihoz - egy igencsak szükséges (és immár megvalósítható!) Palóc Olvasókönyv lapjain, vagy egy ilyen című tematikus, közhasznú sorozat részeként. A Palócföld mai és leendő gyermekei számára - úgy vélem - ebben, de más témában is nyújthatnánk nemcsak múltidéző, hanem a jövővel megélhető hagyományismeretet és -használatot. Nos, a Palócföldön gyűjtött, régiónkból ismert, lejegyzett és sokféle technikával megőrzött egyszerű, majd kötöttebb körjátékok, a sor- és láncjátékok térformához kapcsolódó szöveg, ének- és mozdulatsorai, kapcsolódásuk rendje és változatai egy ilyen kötet egészét is kitehetnék. Jó részük az 1940-1950-es évek fordulóján vagy néhány évvel később a vasárnapi séták alkalmával látható volt, a még iskolás kislányok körétől az udvarlóikra leső nagylányokéig. A régről ismert és tipikus „Haj, szénalja, szénalja..." kezdetű táncos körjáték vagy a „Termett a meggyfa ..." és a „Csillag Boris, tudom a nevedet..." indítású párcserélő énekes játék strófa- és szövegszerkezete tipikusan, szinte kizárólag palócföldi jellegzetességnek mondható! Az átbújós leány sorjátékok közül pedig a „Három szál vesszőre tapodtam ..." kezdetű az, amely a Palócföld felénk eső, nyugati részére a legjellemzőbb. Végezetül a mozgásos, testedző játékok köre az, amit adatközlőink még az elmúlt évtized során is nagy-nagy nosztalgiával és élvezettel meséltek. így azokról a társasjátékokról van szó, melyek legtöbbike egy vagy több szerepet, annak lehetőségét nyújtja, így ezért is izgalmas és érdekes minden korban. Számtalan adat tanúskodott arról, hogy az e játékokban kitűnt mindkét nembeli gyermekek és a fiatalok a többiekhez képest nagyobb tekintélyt élveztek társaik körében. A legegyszerűbb fogócskák, lassan szabályokkal is korlátozott kergető és bújó-rejtőző egyéni és csapatjátékok egymás mellett s egymásra épülve éltek, s alkalom vagy nagyobb tér adtán élnek ma is. A szerepjátszófelelgető rablós, vagy a fogyó-gyarapodó (sorszakító-próbáló) játékok immár a testnevelési órák keretében kaptak alkalmi helyet. A kézügyességi játékok egyik legizgalmasabb és régről kimódolt, ősi játékszabályokkal működő fajtája: a kapózás, vagy más és közismertebb nevén itt „kockázás, kocázás vagy csüdözés". Megtartva az ősi elvet és szisztémát, itt még (s legszebben Párádon és Bodonyban gyűjthettük) csiszolt disznócsont-darabkák festett vagy más módon jelzett darabjainak föl-föl vetett, majd leérve leesett értéksorozatának versengéséről van, Lányok tavaszi játéka Szihalomban (Bakó F, felvétele)