Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Népi gyermekjátékok a Palócföldön

pontosabban volt szó. Ismerve ennek kaviccsal, kukoricaszemekkel stb. játszott változatait, kellő türelemmel és rövid tanítás után ott lehetne a gyakori unalom, semmittevés elűzésében, vagy csak egyszerűen a kéz mozgékonyságának játékos fejlesztésében. A célzó-gurító, nem pénzre nyerészkedő ügyességi játékok szintén tovább éltethetők volnának, miként erre a Palócföldön is jó példa az ugróiskola szép változatainak mai gyakorlása tavasz vagy nyár idején. Még akkor is, ha ma krétadarabbal jelzik kis- és nagyleányok az iskola különféle ábráit a ház elején vagy a betonjárdán végig. A mozgásos és testgyakorló játékok egy másik részét Lajos Árpád a hagyományos fonóélet leányjátékaiként írja le, és ismerjük a sótöréstől a hosszúlovazáson át a csillagrúgásig. Érdekes: ez ma már inkább a kisiskolás fiúk erő- és ügyességpróbái között vált ismertté. A csoportos labdajátékok egyszerűbb változatai, a métázás helyhez-térhez kötött variánsai voltak ismertek s elterjedtek a Palócföldön, hasonlóan más vidékekhez. A bigézés, pikézés vagy pilinckézés szintén nemigen tért el a másfelé közismerttől. A Palóc Felderítő Kérdőívnek egy külön kérdése irányult egy érdekes, ősinek vélt s tipikusan palóc sajátságnak tartott játék, a díszesen faragott vagy égetett mintákkal ellátott csonka gúla alakú ütőfával, a mancsozó bottal való játszásra. Az a korábbi leírásokból is kiderült, hogy nem tipikusan gyermekjátékról van szó (a gyakorlók főként idősebb legények s házasság előtt lévő nagylányok voltak), valamint egyik - legszembetűnőbb változata - a húsvéti nagyböjt látványos játékaként volt ismert. Nos, s ez főként Lajos Árpád kitartó munkájának köszönhető, kiderült, hogy az ezzel az eszközzel s a hozzávaló golyóval (gáncs, mancs) való játék két fő és eltérő változatban ismert; annak ellenére, hogy a játék neve teljesen azonos: 1. a golyó lyukba terelése s annak változatai az ütő-terelőbottal - azaz ún. „lentséges" míg 2. a fagolyó hajítófával való megcélzása és megdobása a levegőben úgy, hogy az elrepülő eszközöket valamelyik játékosnak el kell fognia s csereként birtokba vennie. Ez az ún. „fentséges" és a palócság nyugati és középső részén, valamint a barkóság körében (volt) ismert. Összefoglalónk és példáink tehát egyrészt - remélhetőleg - megmutatták a palóc hagyományőrzés menetében megnyilvánuló játékértékeket, a spontán továbbörökítés folyamatát, másrészt az eltűnt vagy elhalványultak közül sugallva azok életre keltését, amelyek minden bizonnyal a következő generáció(k) mindennapjainak szerves részévé válhatnak. A kutatói szerencse, a szakmai és emberi segítőkészség öröme ezzel lehet teljes a néprajzos gyűjtő számára is! (In: Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma. Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. 25-36. Eger, 1994.)