Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - Halottas búcsúztatók Borsodbótáról és Upponyból

Nem mosolyog többé az én kicsi szám, Nem mondom: szeretlek apám, jó anyám, Szűnjék néhány percre a sírástok, Búcsút vevő szómat fogadjátok. Első csókom tied jó édesanyám, Köszönöm jóságod mcir édesapám, Rövid búcsúzásom ez hozzátok, Szálljon égi áldás majd reátok. Nővérkém és bátyám Isten veletek, Nem is játszhattam még én tiveletek, Kettő nagyapám és két nagyanyám, Gondoljatok majd a sírban is rám. Kedves keresztapám és keresztanyám, Ti is fogadjátok búcsúmnak szavát, Unokatestvérek, Isten áldjon, Minden jóval ezen a világon. Szomorúan megyek e vég-útra én, Vessetek egy búcsú-pillantást felém, Agyacskám lesz a mély sírnak gödre, Hiába hull értem szemnek könnye. Összes rokonaim és szomszédaim, Tiszteletemre jött kedves vendégim, Boldogan éljetek e világon, Mindnyátokat a Jó Isten áldjon. 3. Demjén Lukácsné Koós Cecília, 87 éves upponyi asszony felett, 1983. január 12. Dallam: „Jézus az én reményem..." Megszűnt dobogni szívem, hidegen fekszem itt, Letettem az életnek gondjait, terheit, Nem fáj már itt semmi sem, e csendes, szűk helyen, Aldó kezét rám tette drága Jó Istenem. Megyek pihenni oda, hol vár rám hitvesem, Ózdon haltam meg, de majd itt lesz pihenésem, Sírkeresztünkre írva fel van már szerényen: Itt nyugszik két jó szülő a Jézus nevében. Nyolcvanhét szép esztendőt adott Isten élnem, Tizenkettő éve, hogy itt hagyott jó férjem, Az egyévi betegség meggyengített nagyon, De itt, a koporsóban megszűnt a fájdalom.