Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Asszonyok farsangja. Parádsasvár, 1983

Farsangi maskarások a gyár udvarán 1983. február 11-én, pénteken reggel kilenc óra előtt nem sokkal 25-en jöttek össze a Szabadság út és Arany János utca sarkán lévő kultúrházban; három nő kivételé­vel férjes asszonyok. Az elkövetkező egy óra során itt öltöztek (föl és át), igazították ruhájukat, különféle, jelmezül szánt öltözetük darabjait a két idősebb asszony segítségé­vel, és izgatottan egyeztették vonulásuk útirányát. A kultúrházban (is) uralkodó hűvös idő ellensúlyozására - egy-egy langyosodó olajkályha mellett - az időközben előkerült császárkörtelikörtől is melegedni próbáltak. 1983 februárjában tehát a következő jelmezes alakok alkották a „borotválós me­net"-et: borbély és segédje, perselyes, tüzoltócsapat (5 fő) apáca, kapás asszony, cigány­asszony kosárral, hirdetőoszlop, öregasszony négylábú tarisznyával, skót, kalóz, arab, télapó, hóember, ijesztő, tévés forgatócsoport (3 fő), cuclizó gyerek babakocsiban, őt toló asszony. Az 1930-as években, s majd még az 1960-as körüliekben vissza-visszatérő volt a „cigányasszony", a „drótos" és a „beképzelt katona" figurája. Ehelyütt egyúttal azt is be­mutatjuk, hogy a parádsasvári kultúrház előtt egy másik alkalommal milyen öltözetű csoport vonult. A résztvevők hivatalosan 10 órától kaptak felmentést a munka alól, vagy cseréltek (sokan) műszakot.

Next

/
Thumbnails
Contents