Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Asszonyok farsangja. Parádsasvár, 1983
Helyi gyűjtésünk alkalmával adatközlőink e sajátos farsangzáró szokást - az abban megnyilvánuló fő cselekményekre való állandó verbális utalással - „borotválás és pampuskabál" terminussal illették. Amint az már a fenti, Gembiczki-féle elbeszélésből is kiviláglott, az asszonymulatság előkészületeit jelentős, s abban (a szó szoros értelmében) kiemelkedő szerepet játszó két figura: a „borbély" és „segédje" az adománygyűjtő házról házra járó menet meghatározó személyiségei. Adatközlőink döntő többségének elbeszélései alapján a következőképpen vázolhatjuk e szokásgyakorlat jellegzetességeit az 1983-as esztendőig. a) A farsangzáró, tréfás, az egész falu közösségét érintő események korábban (hitelt érdemlően: az 1960-as évek elejéig) kizárólag húshagyókedden zajlottak. Délelőtt a borotválás és az ahhoz kapcsolódó (váltakozó létszámú) maskarás csoport vonulása, délután (ill. sötétedéstől) a bál. Ám tradicionális, évről évre bevett vagy kötelezően elvárt megrendezése nem volt kitapintható, hiszen az 1940-es évek elején a háború miatt évekig elmaradt, de az 1945-54 közötti esztendőkben is rendszertelenül került rá sor. Az akkori éveket jellemző népességmozgás, valamint az igencsak rossz megélhetési körülmények a mindezekre jóval érzékenyebben reagáló női közösségek hangulatát mindenképpen jelentősen befolyásolták. Hasonló motívummal magyarázhatjuk azt is, hogy 1968 és 1974 között - mikor a gyár műszaki rekonstrukciója után áttértek az addig teljesen ismeretlen, így szokatlan, bizonyos fokig drasztikus életmódváltást is igénylő három műszakos termelésre - mind a tréfás adománygyűjtő borotválás, mind pedig a bál elmaradt. Adatközlőink közül - életkortól szinte függetlenül - jó néhányan elmondták, hogy emlékezetük alapján közszájon forgott a 60-as évek gyakorlata, mikor is „ha nem a gyáriak, legfeljebb az otthonlévő és talpraesett középkorú asszonyok" szervezték a mulatságot. A bál, amit még az 1950-es évek végéig is hol egy-egy háznál, majd inkább a kantinban bonyolítottak le, az 1970-es évek közepétől a kultúrházba került. A véglegesen új közösségi helyszínre került bálba a pénzből és hasznosítható naturáliákból elkészíttetett fánkok özöne és a befűszerezett forralt bor előbb még egy-egy vállalkozó kedvű, érintett család házánál, majd utóbb az üzemi konyhán készítették. b) Az 1970-es évek közepén helyi és parádi asszonyok elevenítették fel a bolondos asszonymulatságot. Lélektanilag ehhez jó alapot nyújtott a szokás akkorra már a környéken is igen ritka jellegének ösztönösen felismert sajátossága, a gyár fiatal és ambiciózus női utánpótlás-gárdájának kialakítása, amit legjobban a parádsasvári lányok egyre nagyobb számú továbbtanulása, majd az azt követő vissza- és (végleges) letelepedés hatása jelzett. A gyár speciális helyzete és szerepe a nagyléptékű munkamegosztásban, a helyi és környékbeli népesség életmódjának stabilizálása a magyar vidéki ipar konszolidációjának kedvező helyi alakulásában (biztonságérzet és módosodás) jelentek meg. Talán nem túlzott ez a fenti okoskodás, amely révén ennek (is) tulajdoníthatjuk az asszonyfarsang szokásának újsütetű gyakorlását. Tényszerűen nem bizonyítható, de valószínű, hogy az 1960-as évek végétől rendezett parádi „Palóc napok" közvetett inspirációt szinténjelentettek a sasvári asszonyfarsang folklorizmusához. 23 c) Ekkorra már (1975-80) húshagyókedd helyett egyértelműen péntek és szombat lett az asszonymulatság ideje. A falubeli és a gyári borotválás pénteken zajlott, míg a 22 Adatközlőink voltak: Gedeon Jánosné (Gembiczki Olga, 1919). Somfai (Stadler) Károlyné (Kapás Eszter, 1922), Kékesi Jánosné (Varhols Mária 1912), Sásdi Dezsőné (Gatyás Ella, 1921), Tóth Józsefné (Stadler Sarolta, 1919), Fényesi Józsefné (Seiben Mária, 1950), Holló Henrikné (Kinczel Adél, 1954), Asztalos Erzsébet (Párád, 1952), Simon Mihályné (Venczel Emma, 1917), Stadler Rudolfné (Miskolci Mária, 1920). 23 A témához, ill. általánosan a tendenciához vö. VOIGT Vilmos 1992., valamint a Kárpátok nyugati részéről hozott mai példákkal FROLEC Vacláv 1979.
