Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„Termett a meggyfa... " - Egy sportszerű népi játék: a palóc mancsozás
ütő-bot nem kézből, hanem fent a levegőben, a mancs után dobva találja és üti ezt el mentől távolabbra" - írja Szvorényi. Játékunkhoz egy - szintén Egerből, illetve környékéről származó - monda is kapcsolódik, amely az egerbaktai tó keletkezését hozza összefüggésbe a mancsozással. Türk Frigyes tanár és szépíró 1911-ben megjelent kötetéből, valamint az 1960-as évek közepén Selmeczi Kovács Attila által gyűjtött folklóranyagból egyaránt az tűnik ki, hogy a tó a fiatalok mancsozásának köszönhetően alakult ki (!), mivel „a lapta egy nagy kő mellé esett, ami a gyep közepin vót. Nem tudták kivenni alóla. Feszegették. Egyszer csak víz buggyant ki alóla, elöntötte a mezőt. így támadt a baktai tó". Mivel később külön is szót ejtünk a játszó személyekről, most csak annyit jegyzünk meg, hogy e monda esetében a mancsozást vegyesen, „legények és leányok" játszották... A játék helyének, menetének, résztvevőinek és szokásközegének első korrekt leírása D orner Aurél nevéhez fűződik, aki a Néprajzi Értesítő 1912-es évfolyamában közöl cikket a Nógrád megyei Ipolyvarbón és Őrhalomban tett gyűjtéséből. Dorner említi először, hogy e helységekben a mancsozas mint böjti játék ismert, leányok és legények hárman vagy négyen együtt játsszák meghatározott szabály szerint, s itt olvashatunk és alkothatunk a közölt rajzok alapján magunknak valódi képet a cifra kis mancs (golyó) és a csonka kúp alakú, égetéses technikával rozetta-, csillag-, viráginda-, szív- és madármotívumokat hordozó ütöbot, a mancsozóbot készítéséről és jelentőségéről. Megint csak Dorner az első, aki felfedi e játékeszköz szerelmi ajándék voltát, ugyanis e botokat a búcsúi, vagy a farsangi tánc alkalmából bokrétát kapott legény csináltatta viszonzásul; beleégettetve, vagy vésetve a leány nevének kezdőbetűit, s az ajándékozás évszámát. Dorner gyűjtése nyomán így került be - egy csalódott szerelmes lemondása (!) révén - a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe az első mancsozóbot, majd hasonlókkal gyarapodott a balassagyarmati Palóc Múzeum, s máshonnan, de szintén hasonlóakkal, a miskolci Herman Ottó Múzeum is. Dorner játékmenet-leírása ahhoz segítette a további kutatókat, hogy e játék számos variánsa közül, több adattal is alátámasztva, e játéktípust tekinthessük (bármilyen más palóc tájnyelvi megnevezéstől függetlenül) „a" mancsozásnak. Közléséből többen is, de elsőként Malonyay Dezső és társai főként a mancsozóbot díszítettségét emelték ki. A Magyar nép művészete 1922-ben publikált V., a Palócföldnek szentelt kötetében a képek alatti szövegben a meghatározás ekként szól; „Ütők Nógrádból... gyermekjátékok beégetett díszítéssel... " A díszítésre és a funkcióra, valamint a játszók életkorára nézve, itt a fentiektől eltérően (bár szintén azonos településről van szó!), más információt kapunk. „Amint Őrhalomban kutattunk, nagy kíváncsian jön át a szomszéd gyerek: vájjon mit is akarhatunk itt?... Kezében sajátságos tárgyat (...) pillantunk meg. Azt mondja, e tárgy neve Ütű, amivel e vidéken a gyermekek nagyon szeretnek játszani. E játékszert szívesen díszítik is, hogy a gyermekeknek annál nagyobb örömet szerezzenek vele... A csonka kúp vastagabb felén kétfüles edényből nagy, kerek, rózsás, indás növény sarjad, aminek az ága alá kakas húzódott. Az ütő vékony részén virágos szívek kelnek, de még elfér fölöttük néhány cifra betű meg évszám. " S itt röviden két dologra is fel kell hívni a figyelmet: 1. a Malonyaynál, de később is majd' mindenütt díszes ütőbottal és kis fagolyóval említett játék neve végül is egyértelműen mancsozásként került be a szakirodalomba; egyúttal ez majdnem végleg elősegítette azt is, hogy a más néven, nem ilyen „cifra" eszközökkel, de ugyanúgy, azonos szabályokkal játszott játékok csaknem kiestek a vizsgálat valódi köréből! 2. Míg Malonyayék népművészeti vállalkozásában, majd a Magyarság néprajza II. kötetében, s egyebütt fényképekkel, rajzzal is megörökítve szerepelnek a mancsozóbotok - mint a
