Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Egy sportszerű népi játék: a palóc mancsozás

hagyomány díszített tárgyai -, úgy sem az utóbbi másfél évtizedben született, korszerű szemléletű Magyar népművészet (Fél-Hofer munkája), sem a Domanovszky György által összefoglalt, a Magyar nép díszítőművészete című kötetekben említés sem esik e sajátos tárgyakról. Az a tény pedig, hogy Manga János 1979-ben megjelent Palócföld című munkájában nem találunk egy sort sem a mancsozásról, annak jellegzetes szokásköréről, igencsak elgondolkodtató ! Az e játékra vonatkozó további ismereteinket szatmári és szlavóniai párhuzamokkal az 1930-as évek közepén Viski Károly gazdagítja, aki elsődlegesen nem az ütőbot díszítését állítja a középpontba, hanem a játék lezajlásának (a levegőbe dobott cél megdobásának) tulajdonít jelentőséget. Bátky Zsigmond Tárgynévmagyarázatok című sorozatában a „mancs" szó lehetséges etimológiájával foglalkozik: a játék egy fajtájának menetét és a szót megfeleltetve a guncsázásnak, végül furcsa fejlődéstörténeti fejtegetésbe bocsátkozva azt írja le, hogy — szófejtése szerint - előbb volt, lehetett ismert a játék lyukbaterelgetős, „kanászos formája", s csak később (nem tudni miért? - K. V. J.) alakult ki a fagolyó cifra hajítócövekkel a levegőben történő megdobása. A Néprajzi Értesítőnek ugyanazon évfolyamában Tálasi István viszont teljesen új történeti és tájföldrajzi adatot közöl A mancsozas az Alföldön című forrásközleményében, ahol egy olyan jászkun kerületi tilalmat ismertet, amelyből kiderül, hogy a mancsozas (és a karikázás régi formája) a gyerekek és a legények számára igen kemény büntetések mellett tiltatott el - gyaníthatólag nem sok sikerrel. Tálasi itt azt is felvetette, s ez közvetve később be is bizonyosodott, hogy a kunsági adatok előfordulása a XVIII. századi palóc kirajzással függ össze. Fél Edit őrhalmi gyűjtéseit 1941-ben közreadva - az ún. házasság előtti „együtthálás" szokásának kapcsán is szintén megerősíti Dorner Aurél megállapítását: a nógrádi településen ismert mancsozóbotok ajándék jellegét. Lajos Árpád 1940-ben megjelentetett A magyar nép játékai című gyűjteményében szintén Örhalomból közli már mérkőző csapatjátékként a mancsozást, amelyben leggyakrabban 8-12 fő vesz részt, s azt is megtudjuk, hogy a játéktéren egy kulnak nevezettjátékgödör is található, s a verő és a kapó csapatokat egy-egy gazda vezeti. Az 1952-ben népi sportjátékok gyűjtésére Berecz István és Lajos Árpád által öszszeállított útmutatóban szintén a mancsozas szerepel mint a szakszerű gyűjtés és lejegyzés egyik legszemléletesebb példája - nem feledkezve meg itt is a játékeszköz készítésére, technikájára vonatkozó utalásokról sem. Hogy a mancsozas mint játéknév a fagolyó többféle (levegőben és földön történő) elütésének lehet a jelzője, azt igen jól példázza a szintén Lajos Árpád tollából származó Borsodi játékok (1957) című kötet anyaga is, ahol a Hangony-völgyi Szentsimonból hoz mindkét variációra példát, de Monogramos cifra mancsozó ütőbot (Palóc Múzeum gyűjteménye, Balassagyarmat ). Fotó: Kriston Vízi József